Fiatal szolgalányt keresek!

#11

Tizedik

Első fejezet

A nő kiszállt a metróból. A megállónak két kijárata volt, tanácstalanul nézelődött. Nem volt ideje próbálgatni melyik irány a megfelelő, segítséget kellett kérnie. Nem szeretett idegeneket megszólítani, de a közelében lévő egyenruhás postás megbízhatónak tűnt. Kicsit zavarosan elmondta hová szeretne menni. Másodszorra már érthetően sikerült. Előre, balra, lépcsőn le, lépcsőn fel, és ott. Eddig rendben, ott állt a bejárat előtt.
Órájára nézett, még öt perce van, gyorsan vett egy doboz cigit, szüksége lesz rá, feszültségcsillapításra kell. Ezt a találkozót csütörtökön beszélték meg szerdára. Ma, vagyis hétfőn reggel telefon: Jusztin, gyere ma tízre, oda, ahova megbeszéltük. Természetesen Uram! Most itt áll, a metró kijárat és az üzletközpont föld alatti bejárata közötti huzatos folyosón, és rettenetesen zavarban van. Nem sokat tud arról mi is fog történni. A férfit, akit vár csak egy fényképről ismeri. Rövid idő alatt néhány netes beszélgetés után mondott igent. Csütörtök óta félt egyfolytában, ezért szinte megváltásnak érezte, hogy a találkozóra hamarabb kerül sor a beígértnél.
Furcsa kapcsolatnak ígérkezett, még nem tudta alkalmas-e rá. Szabályok és kötöttségek bőven voltak, és ha nem tartja be… Már háromszor hibázott, ezért az első találkozás rögtön büntetéssel fog kezdődni.

Szám nélküli hívást jelez a telefonja.
- Hol vagy, Jusztin?
A nő szabatosan válaszol, persze hogy nem jó helyen várt, fel kellett volna mennie a felszíni bejárathoz. Felsiet a lépcsőn, közben azon tűnődik, ezért is kap-e büntetést… a gondolathoz azonban kevés volt a lépcső, már felért annyira, hogy meglátta a férfit úgy száz méter távolságra. Szemét lesütve, az olvadó hó tócsáit kerülgetve elindult felé. Egész idegrendszere remegett, adrenalin termelése maximális volt. Még visszafordulhatott volna, de már ehhez sem érzett erőt magában.
- Szervusz, Jusztin - kedves és megnyugtató volt a hangsúly.
- Üdvözlöm, Uram.
- Pontos voltál, ezt szeretem.
- Köszönöm, Uram.
Csak keveset beszélni, ha kettesben vagyunk, nem tegezhetem le, ez volt az első szabály, szólalt meg a veszélyt jelző belső hang. Ezt a szabályt már háromszor is megszegte, igazából négyszer, de azt talán nem vette észre a férfi.

A parkolóban állt a férfi kocsija, míg sétáltak Jusztin belekarolt a férfiba. Furcsa módon ez kissé megnyugtatta. A férfi próbált semleges témákról beszélgetni, de Jusztin válaszai rövidek és halkak voltak.
- Félsz, Jusztin?
- Igen, félek, Uram.
- Helyes. Tisztelem benned, hogy félsz és mégis eljöttél.
- Köszönöm, Uram.
Régi lakótelepi házak közt kanyarogtak, egy helyen a férfi kiszállt rövid időre. Kicsit távolabb ment, valakinek telefonált, majd várt. A nő nézte, barátkozott vele, tetszett neki a férfi, magas volt, kamaszosan karcsú. Szeretett volna rágyújtani, de érezte, hogy ebben a kocsiban nem szoktak dohányozni, kiszállni pedig nem volt mersze. Rövid idő és indultak is. További házak közötti bolyongás után hamarosan megérkeztek.
A lakótelepi házak két kategóriába tartoznak, csúnya és még csúnyább. Kopott lépcsőház, harmadik emelet, az ajtó is avíttas. Kétszobás elhanyagolt lakásba léptek be. Az előszobából végig lehetett látni az egész lakáson, az első szobában csak egy ülőgarnitúra volt, a másodikba a földön egy szivacsmatrac letakarva. Tovább nem kíváncsiskodhatott, mert míg levette cipőjét, kabátját, azt az ajtót a férfi becsukta.
- Kérsz kávét?
A kérdés mentőöv volt, egyúttal időhúzás, további feszültségforrás. Kávé - mindketten cukor nélkül itták - cigaretta, beszélgetés a vállalkozások 2003-as rossz évéről, kocsikról, kinek mennyi a szabadideje.
Jusztin már kezdett feloldódni. Éppen újabb cigarettát vett a dobozból és meggyújtani készült, mikor a férfi ugyanolyan természetes beszélgetős stílusban váratlanul a következőt mondta:
- Jusztin, menj be a szobába, vetkőzz le bugyira, melltartóra. Találsz ott egy nyakörvet, azt
tedd fel és gyere ki négykézláb.
Jusztin kezéből szinte kihullott a cigi és az öngyújtó. Felállt, engedelmesen elindult a szobába, de közben azt sem tudta fiú-e vagy lány.





Második fejezet

A szobában két fotel közül az egyikben hevert valami, ami nyakörvnek tűnt. Szófogadóan levetkőzött, ruháit gondosan, - túl gondosan - összehajtogatva letette a fotelba. A falon alacsonyan tükör volt. Letérdelt és nyakára tette, felcsatolta a nyakörvet, melyen egy lánc is volt, mint a kutyusoknak szokott. Indulni kellene, érezte már így is tovább volt a szobában, mint az indokolt lett volna. Hirtelen leborult a fotelra, remegett és a sírás fojtogatta. Az út előre vezet, lépni kell tovább, összeszedte lelkierejét és elindult az ajtó felé. Onnan tovább négykézláb, míg a férfi mellé ért. Ott leült a sarkára, kezével még mindig a padlón tenyerelve, és lehajtott fejjel várt. A férfi megfogta a láncot, és annak mozdításával jelezte kívánságát. Jusztin a férfi mellet négykézláb visszament a belső szobába. A férfi leült a fotelba, Jusztin pedig ismét lekuporodott a sarkára illedelmesen lehajtott fejjel. A férfi lekapcsolta róla a melltartóját, majd az álla alá nyúlt, finoman kényszerítve, hogy a nő a szemébe nézzen.

- Tudod, miért vagyunk itt? - kérdezte lassan.
- Igen tudom uram. - bár ez nem teljesen volt igaz.
- Hibáztál és ezért meg foglak büntetni.
- Tudom Uram.
- Menj oda! - mutatott a földön lévő franciaágy méretű fekvőhelyre.

Négykézláb, vonakodás nélkül ment oda, és ott nagyon hülyén érezte magát.
- Feküdj hanyatt.
- Vedd le a bugyidat.
- Add ide.
A férfi kezében egy lovaglópálca volt, amit felé nyújtott, arra tette a bugyiját. Sokkal jobban félt, minthogy szégyellni tudta volna magát. A férfi a bokájára és a csuklójára is a nyakörvhöz hasonló dolgokat csatolt. Majd végigsimogatta testét, mellbimbóit körmével kőkeményre ingerelte, ami bár kicsit fájt, végül is kellemes volt a nőnek.
- Állj négykézlábra!

Jusztin visszafordult négykézlábra, de ez nem valami sikkesen sikerült. A férfi kivárt. Tudta mit gondol a nő, szándékosan húzta az időt. Majd megfontoltan, lassan elkezdte ütni a lovaglópálcával a nő fenekét. A pálca végén lévő bőrdarab csattant, csípett és fájt. Nem egy helyre ütött, váltogatta, variálta. A talpát is verte, az talán még fájdalmasabb volt.
A nő állta a verést, eszébe sem jutott tiltakozni. Idegei, izmai remegtek, minden ütéstől megrándult a teste. A fájdalom nem volt elviselhetetlen, viszont szexuálisan nagyon izgató. Érezte, hogy puncija tágult, összeszorult, akarata nélkül, önálló életet élt. A világ leegyszerűsödött. Mint a ködben. Csak annyit tudott, hogy ez egyik ütés után következik a másik, a harmadik, és talán egyszer vége lesz. Ez a talán legalább is egy idő után - melynek tartamát Jusztin közelítően sem tudta megbecsülni, valahol a soká és a soha között lehetett - bizonyossággá vált.
- Feküdj hanyatt!
- Tudod, miért kaptad?
- Igen, tudom Uram!
- Mondd el, miért!
- Mert letegeztem Uramat. - a nő agya ezerrel pörgött, nem szokott hozzá a magázódáshoz, de most végképp nem szerette volna elvéteni.
- Rendben van, Jusztin.
- Megjegyezted?
- Igen Uram, többet nem fog előfordulni Uram.
- Helyes. Ha megint előfordul, újra meg kell büntetnem téged. - mondta a férfi csendes szóval, oktatóan, mint egy kedves tanár az általános iskolában, és mindkét kezét Jusztin arca elé tartotta. Jusztin engedelmesen csókolta meg kezeit.
- Köszönöm Uram a büntetést - mondta Jusztin és valódi hálával, bár még mindig félve nézett a férfi szemébe.

A férfi megsimogatta fejét, majd kényelmesen felállt és egy alacsony polchoz sétált. Ezt a bútort Jusztin eddig nem vette észre, talán jobb is. Ismeretlen rendeltetésű ismeretlen holmik voltak rajta. Nem kell mindig mindent előre tudni, a kíváncsiság nem mindig egészséges dolog. Levett valamit, amit Jusztin képről már ismert. Méternél hosszabb fémrúd, végén és közepén karikákkal.
- Ülj fel - parancsolta halkan a férfi, majd komótosan kötözgetni kezdett. Jusztin két lábát a rúd két végéhez, csuklóit a közepéhez, végül a nyakörv rövidre fogott láncát is a közepéhez kötötte.
Jusztin széttárt lábakkal előrehajló testtartásban várta a fejleményeket. A férfi vele szemben letérdelt, kinyitotta sliccét és elővette farkát.
- Szopjad!
A feladat szinte megoldhatatlan volt, Jusztin először a saját hajával, majd a férfi szőrszálaival küzdött meg, mire egyáltalán hozzá tudott kezdeni a szopáshoz. Legnagyobb igyekezete ellenére sem ért el sok eredményt. A férfi türelmesen várt, majd megunta a dolgot. Félretolta a nő fejét, kommentár nélkül visszacsukta nadrágját. Nyakát és kezét kiszabadította, és újfent hanyattfekvést parancsolt neki.


- Nyisd ki a szád! - szólt a férfi és egy fekete kotonba öltöztetett műfarkat adott Jusztin szájába.
- Szopjad! - Jusztin szemében teljes értelmetlenséggel kissé vonakodva nyálazott rá a szájába dugott tárgyra.
- Tedd oda és izgasd vele magad!

Jusztin most maximálisan zavarban volt. Nem értette a parancsot, de mivel a parancsnak haladéktalanul engedelmeskedni kell a szabályok szerint, maszturbálni kezdett a műfarokkal. Méretre is rendben volt, puncija csupa lucsok a verés és a beszélgetés izgalmától, pillanatok kérdése volt és elélvezett, majd még kétszer újra. Ekkor teste ellazult, elengedte a farkat és szinte kéjesen elnyújtózkodott, közben oldalára fordult és élvezte a pillanatnyi nyugalmat, melyről ösztönei súgták nem fog soká tartani.
A férfi passzív szemlélőként nézte végig az eseményeket, majd a nő fejéhez térdelt, és kutató pillantással vizsgálta annak arcát. Jusztin most ismét összezavarodott. Megkockáztatott egy kérdést.
- Valamit nem jól tettem Uram?
- Nincs semmi baj Jusztin. Ez jutalom volt. - és ismét csókra nyújtotta kezeit. Jusztin örömmel csókolta a felé nyújtott kezeket, sőt nem csak megcsókolta, de nyelvével a tenyerébe nyalt, majd az egyik hüvelykujjat beszívta a szájába, de tovább nem mert játszani vele.




Harmadik fejezet

A nő mellé térdelt, a lovaglópálcával néhányszor a melleit, mellbimbóit és a bokái közt lévő rúdtól szétnyíló punciját ütötte. A nő teste apró rándulásokkal válaszolt az ütésekre. Nem igazán tetszett neki a játék, az ütések rövidek, fájók voltak és nem tudta, mikor hová kapja a következőt. A váltakozó ritmusú, irányú és erejű csapások ellen nem volt védekezés. Bár keze nem volt megkötve, védekezésre mozdulni nem mert vele.
- Húzd szét a kezeddel!
Innentől kezdve már lehetősége sem volt, hogy kezét az ütés útjába tegye. A pálca vége most már újra és újra védtelenné vált csiklójára és a szeméremajkak belsejére csapott le. A fájdalmas ingerre a nő elélvezett, a lé bugyogott belőle. A férfi megsimogatta testét, mellét, körmével izgatta a nő mellbimbóit, majd csipeszt helyezett azokra és a nő kis szeméremajkaira is. Utóbbiak nagyon kiéletlenül vágtak bele az érzékeny, eddig csak simogatáshoz, nyalogatáshoz szokott testrészbe. Kicsit várt, figyelte a nő arcát, apró rándulásait, majd a csipeszeket leszedegette és folytatta a verést.
Ez már egészen más érzés volt. A pálca végén lévő bőrdarabbal úgy tudott simogatni, ingerelni, hogy a nőt elvarázsolta a fimon játék, majdnem ismét elélvezett, de abban a pillanatban simogatás helyett ütést kapott ugyanoda aztán másik helyen a finom ingerlés... és a megállító fájdalom. Ez sokáig ismétlődött, de valahogy mégsem tanult belőle, minden simogatásnál azt hitte vége, és váratlanul érte az ütés Teste egyre izgatottabb lett, egyre jobban követelte az orgazmust. Csípőjét felemelte, mintha ez bármit is változatna a dolgokon, pedig valóban változtatott. Hüvelyében érezte a műfarkat, a verés abbamaradt, a férfi szólt, folytasd. A nő gátlástalanul maszturbált, durván csinálta magának, egyik élvezésből a másikba esett. Végül eltelt, elhagyta ereje, és engedély nélkül abbahagyta.
A férfi nem válaszolt újabb büntetéssel szolgája engedetlenségére. Szó nélkül hagyta, hogy feküdjön, sőt a bokatartót is levette róla. Jusztin oldalára fordulva pihegett, és lehajtott szempillái alól leste, mit csinál majd a férfi. Az kiment, és égő cigarettával sétált vissza a szobába majd leült az egyik fotelbe. Jusztin megijedt a cigarettától, annak égetését nem akarta érezni, de komolyan nem gondolta, hogy ilyet tenne vele a férfi.
A férfi lehajolt ültében és kezébe vette a láncot. Jelezte vele kívánságát, és Jusztin négykézláb a férfi elé mászott, az kinyitotta és lehúzta nadrágját. Mondania sem kellet kívánságát, a nő teljesítette a nélkül is. Most, hogy nem volt keze lába megkötve, és teste elégedett volt, teljesen kedvére volt a feladat. Azt azonban maga sem értette, hogy minden igyekezete ellenére nem érte el teljesen a célját. . Próbálta minél finomabban, változatosabban, ingerlőbben csinálni, de úgy érezte, nem tud kedvére tenni, pedig mennyire szeretne. Tudta, hogy ügyetlen, erről többet olvasott, mint amennyit csinálta életében. Időnként felpislantott a férfi arcára, aki láthatóan így is élvezte tevékenységét. A férfi most egy ujjával az álla alá nyúlva felemelte Jusztin fejét, hogy a szemébe nézzen, és a nő meglepődésére megdicsérte:
- Ügyes vagy Jusztin. - és lecsatolta nyakörvről a láncot. Jusztin hálás volt a dicséretért, bár egyáltalán nem érezte magát ügyesnek.
- Köszönöm Uram.
- Állj oda! - mutatott egy leginkább elfuserált tornaszekrényhez hasonló valamire.-
Jusztin maga is meglepődött, hogy felállhat, de öröme pillanatok alatt elszállt.
- A hosszúkás végéhez állj és hasalj rá!
- A lábaddal ide kell állni - mutatta, látva a nő elbizonytalanodását.
Széttett lábakkal, derékszögben előrehajolva, kezeire támaszkodva várakozott Jusztin, várva vajon mi is fog történni ezután. Megint a lovaglópálca ütéseit érezte, de most sokkal enyhébbek voltak az ütések, fájdalmat nem okoztak neki. Végül néhány nagyobb ütés a puncijára, majd rövid szünet. Jusztin alapvetően türelmetlen ember volt, a várakozás volt a gyengéje. Most azonban kérdés és moccanás nélkül várakozott. Hallotta mikor a férfi ismét a háta mögé lépett, és érezte, ahogy a műfasz belécsúszik lucskos pinájába. A szerszám ritmusát rögtön átvette és néhány másodperc múlva elélvezett és elélvezett, ömlött a leve, és csak élvezett szinte másodpercnyi szünetekkel. Közben pisilt is, amit szégyellt. De a férfi nem törődött ilyen apróságokkal, ingerelte tovább engedelmes lyukát, egészen addig, míg Jusztin izmai kilazultak, és kéjesen nyögve mozdulatlanul feküdt a megnevezhetetlen bútoron, melyet kezdett határozottan szimpatikus jószágnak tartani...

Ekkor a férfi visszaküldte a szivacsfekhelyre hanyattfekvésbe.

Kilencedik

Elindult a vonat. Épp nyúlnék a telefonomért, hogy értesítsem Őt, a terv szerinti vonaton vagyok, mikor meghallom az üzenetjelző hangot, és olvasom a szemrehányást: ma még semmilyen életjelet nem kapott tőlem. A válaszomat követően hamarosan csörög a telcsi: még a munkahelyén van, és érdeklődik, milyen címen is tudja elérni a topicot? Olyan régen nem olvasta már, hogy nem is emlékszik rá. Megmondom neki a pontos web-címet, és eszembe sem jut, milyen sokat árultam el magamról és a “fejlődésemről” a topicban. Az különösen nem, hogy ennek következménye is lehet.
Az elmúlt hét eléggé megviselt lelkileg, és emiatt nagyon keveset aludtam. Nem hoztam magammal olvasnivalót, gondoltam, szunyókálással töltöm az utat. Ehelyett a fantáziám élte külön életét. Természetesen a ’másik oldali’ fantáziám. Elképzeltem, hogy miket szeretnék csinálni, ha sor kerül szerepcserére. Sosem láttam még Őt zuhanyozni. Ezért ki fogom parancsolni a fürdőszobába. Sem őt, sem mást nem láttam még, hogyan mossa meg a péniszét. Meg akarok nézni egy alapos tisztálkodást! Több mint 1 éve tart a kapcsolatunk. A számtalan, orális kényeztetéssel töltött perc ellenére soha nem akarta vagy engedte, hogy így jusson orgazmushoz. Ennek véget kell vetnem!

Amikor a panzióban belépünk a tetőtéri szobába, fél pillanat elég ahhoz, hogy felmérjem a helyszínt. Balra nyílik a fürdőszoba. A bejárati ajtóval szemben egy tetőtéri bukóablak, mellette, szinte a térbe állítva egy szekrény illeszkedik a ferde mennyezet alá, az ajtótól jobbra egy fésülködőasztal, előtte és mellette szék. A másik oldalán egy fakeretes franciaágy. Az ággyal szemben dohányzóasztal és fotel, a fotel fölött, egy polcon ócska kis tévé. A nem túl apró szoba közepén pedig egy fával burkolt oszlop. Tudom, hogy új élményeket köszönhetek majd neki. Amíg ő a tévét próbálja beüzemelni, én elmegyek zuhanyozni. Magamra csukom az ajtót, így nem hallom, mit csinál. Szokásomtól eltérően hosszan áztatom magam a tus alatt, és frissen borotválom lábamat, hónomat. Közben felötlik bennem: vajon kijön utánam? Épp kezdeném leöblíteni magamról a tusfürdőt, de kivágódik a fürdőszoba ajtaja. Dühös a szeme, mikor kérdezi, hogy úgy gondolom, zuhanyozgatni jöttünk ide? Ekkor veszem észre, hogy csaknem meztelen, és egyik kezében a korbácsot tartja, a másikban a bilincseket. Ez utóbbiakat a radiátorra dobja, és rám parancsol, hogy 1 percen belül legyek készen. Kimegy, de az ajtót nem húzza be. Nagyon megijesztett a tekintete, a hangja, hát kapkodva törülközöm, tekerem magam köré a törülközőmet, mosom a fogamat. A fésülködésre már nem merek időt vesztegetni, és a bilincseket is kifelé mentemben próbálom felrakni a csuklóimra. Közben átvillan az agyamon: vajon az oszlophoz bilincselve kell megvárnom, amíg ő is lezuhanyozik?

Az oszlop előtt állva vár. Nem merek ránézni, lehajtom a fejem. A szeméremrésemet kell megmutatnom: elég nedves-e? Ekkor újra hibázok: leveszem magamról a törülközőt. Nem, engem még nem akar látni. Újra betekerem magam, közben terpeszbe állok. Elégedetlen velem, de ha nem lenne, akkor is az oszlopot kellene ölelnem helyette: a túloldalon összekapcsolja a bilincseket. Az oszlop éle a mellkasom közepének nyomódik, nem tudom elhúzni sem magam tőle. És persze terpeszbe, terpeszbe, még nagyobb terpeszbe. Lerántja rólam a törülközőt, és már csattan is a lábam között a korbács. Összerándulok, szeretném összezárni a combjaimat, de terpeszállásban ez lehetetlen. Gyors és erős ütések záporoznak számolatlanul. 30? 50? Vagy még több? Nem tudom. Hol nyögök, hol feljajdulok, a combjaim remegnek, erősen ölelem az oszlopot. Bár dőlne ki! De nem, csak az ütések maradnak abba. Szinte durván nyúl belém. Könnyen siklik be az ujja, de ez kevés szerinte: a padlóra kellene csöpögnie a nedvemnek. Fokozatosan, nem túl gyorsan tolja be a teljes fordulaton zümmögő vibrátort, és nekem ég a fülem, az arcom, lüktet a halántékom az ijedt izgalomtól: tudom, hogy most nem leszek képes benntartani. Ráadásul képtelen vagyok nem figyelni arra, amit csinál: bal mellem köré kötelet csavar, kicsit meghúzza felfelé, majd a magasban az oszlop köré fonva rögzíti, másik végét pedig a jobb mellem köré köti, ezzel azt is kissé megemelve. Elmarad a bíztató, rövid és gyors, de mohó csók, amit annyira szeretek, elmaradnak a harapások a nyakamról és a vállamról, nem markol a mellembe sem. Haladéktalanul és tétovázás nélkül csippenti rá a csipeszt a mellbimbómra. Majd a másikra is. Hátra rándulnék, de a kötél nem enged. Enged viszont közben a hüvelyizmom, amit úgy látszik, hiába edzegettem. Teljes erőből, riadtan szorítok, de minden hiába. Szinte pánikban, félig sírva, alig hallhatóan mondom, hogy ne haragudjon, de ki fog csúszni. És már koppan is a padlón a vibrátor. Igen, tudom: engedetlen voltam. Igen, tudom az okát: nedves vagyok. Nem sokáig kell várnom arra, hogy mi lesz a büntetésem. A bal mellemről egyetlen korbácscsapástól lerepül a csipesz, az ütést pedig megduplázzák az oszlopról visszacsapódó vékony szíjak. A másik csipeszt a szárak összeszorítása nélkül rántja le rólam. Ezúttal szája sem enyhíti az érzést. Szívesen csúsznék le az oszlop tövébe, de a kötelek a mellemnél fogva megtartanak. Csukott, összeszorított szememből lassan csordogál a könny. Amikor zárt szemhéjamon keresztül érzékelem a közelítő éles fényt, amely a máskor annyira kedvelt viaszt jelzi, újra elkap a rettegés, de ezúttal fölöslegesen: még sajgó mellem szinte nem is érzi meg a cseppeket.
Újra a lábam között csattog a korbács. Egyre jobban sajog, egyre jobban ég. Nem bírok parancsolni magamnak: nem törődve a tartó kötelekkel, megroskadok, és nagy nehezen végre összezárom a combjaimat. Nem érdekel, mi lesz a következménye, csak az, hogy abbamaradtak a csapások. A korbács nyelét a combom közé dugja, csak hogy tudjam, nem maradhatok így. Megkérdezi, hány ütést kérek az ágyékomra büntetésképp? Alig érti a választ, a minimumot, aminél kevesebbet nem merek mondani, többet meg nem bírok: hármat. Már csattan is. Ez iszonyat! És már több mint három. Hát persze, hogy nem számoltam! Hiszen nem utasított rá. Igen, számolok már. Egy, kettő, három. Vége. Végre. Eloldoz.

Nem hiszek a fülemnek! Megengedi, hogy megnézzem, hogyan zuhanyozik!!!! De mit fogok én most látni? Hiszen könnyel teli szemmel, égő ágyékkal botorkálok utána a fürdőszobába. Megállok az ajtó mellett, a zuhany felé fordulva, és nem is merek felnézni rá. Rémesen érzem magam, szeretném, ha láthatatlan lennék. Szinte görnyedten állok, a lábát nézem. Ezzel újra feldühítem: nézzek rá! Tétovázok, hogy meg merjem-e engedni magamnak, hogy nem emelem fel a fejem. Nem akarom, hogy lássa: könnyes a szemem. Kínomban eszembe jut a vonaton megfogalmazódott vágyam. Így amikor újra felcsattan a hangja, hogy “Megengedtem, hogy nézd, ahogy zuhanyozom!”, ijedtemben felkapom a fejemet, és egy köszönöm-öt suttogok. De tudok én ma jól csinálni valamit? Hát nem :-( Egy bizonyos részét nézzem! Nem esik nehezemre odaszegezni a tekintetemet. Csodálkozva látom, hogy a mérete is és a formája is kicsit más, mint amit megszoktam. Kicsit hosszabb, kicsit vastagabb, különösen a tövénél. Szinte sajnálom, hogy olyan kevés és gyors mozdulattal mossa meg.

Zuhanyozás után visszamegyünk a szobába. Az oszlop mellett letérdeltet és elém áll. Megengedi, hogy a számba vegyem. Közben lassan hátrál. Próbálom követni. Térdelve ez cseppet sem könnyű. Óva int, hogy nehogy hagyjam kicsúszni a számból! Sikerrel kanyarodunk az ágy mellé. De ekkor lép egy határozottat hátra. Reményvesztetten roskadok a sarkamra, hajtom le a fejem. De most, kivételesen, nincs semmi baj. Felállít és az ágyra tenyereltet, így tesz a magáévá. Majd újra térdelve folytathatom. Hamarosan a szokásos hevességével élvez el. Utána nevetve dől az ágyra. Pár pillanat múlva erőt veszek zsibbadt lábaimon, és mellé kúszom. Én is nevetni kezdek. Elmondom, miket eszeltem ki a vonaton. Az összes ötletemet szépen sorban ellopta. És még engem nevez boszorkánynak!
Aztán egyszer csak hirtelen felül és csodálkozva néz rám:
- Mit csináltál vele?
Azonnal értem, mire gondol.
- Kiköptem – felelem. De újra elnevetem magam. Ugyan mikor és hová köptem volna?

Nyolcadik

Ez a beszámoló tulajdonképpen annak a három embernek készül, akik engem dominálni tudnak... nagyon köszönöm mindegyiküknek, hogy amikor kérem meg is teszik... ez nagyon sokat jelent...
URAMnak, aki mellett megtanultam, milyen is rabnőnek lenni, valakinek a kedvéjért, boldogságáért örömmel teljesíteni parancsokat.

Uramnak, aki ezen az estén Uram volt, és valóban az tudott lenni.

És Úrnőmnek, aki talán a legjobban ismeri mostanság a gondolataimat.
:-)

 Külön köszönettel tartoznék mindegyikőtöknek, de most csak arra telik tőlem, hogy elmondjam mit is érzek....
Most külön köszönet azért az alkalomért, amiről ez a beszámoló szól, mindenkinek azért, amit tett érte, hogy összejöjjön. :-)
Azt a parancsot kaptam, hogy úgy várjam Uramat, ahogy egy korábbi látogatásakor mutatta: egy széken térdelve a arccal a támla felé, előredőlve a támlára, szétrakott lábakkal és hátratett kézzel. Uram azt mondta nyolc félkilenc között érkezik. Uram tudta, hogy én nem sokkal nyolc óra előtt kell, hogy hazaérjek és levetkőzzek, a parancs szerint előkészítsek mindent az ágyra és felvegyek egy szoknyát és egy blúzt és elhelyezkedjek a széken megfelelő testhelyzetbe. Fel voltam tehát készülve rá, hogy elég sokáig kell várnom, és Uram nem fog megérkezni negyedkilenc előtt. Nagyon meg is lepődtem, hogy alig nyolc óra után megszólalt a telefonom, és Uram hívott, hogy megérkezett.

Boldog voltam és meglepett, kicsit izgultam is, de nagyon kíváncsi voltam mi vár rám, amikor kimentem a ház elé, hogy beengedjem Uramat. Attól, hogy Ő csomagokkal érkezett, amiben messziről is jól látszott, hogy különböző pálcák és egyéb BDSM kellékek voltak, csak még boldogabb lettem. Köszöntünk egymásnak barátokként és bementünk.
 

Amikor beértünk, lepakolt és elkezdtünk beszélgetni. Megkérdezte hogy vagyok és kért inni. Aztán megkérdezte még mindig van-e kedvem ahhoz, amit elterveztünk, valóban akarom-e szolgálni Őt.
Egészen biztos voltam a válaszaimban, még akkor is, ha abban a pillanatban eszembe sem jutott Őt Uramnak tekinteni és gondolkodás nélkül engedelmeskedni.
Akartam... Nagyon.
Kíváncsi voltam Rá és magamra. Igazából leginkább arra voltam kíváncsi, hogy Ő milyen rabnőnek fog látni engem, hogy URAM, aki lassan egy éve nevel milyennek nevelt. Bármit megtettem volna, hogy megkapjam a válaszaimat, és Őt, aki ott ült mellettem az asztalnál tartom a mai napig is a leghitelesebb bírának arra, hogy ezt eldönteni tudja.
Igent válaszoltam.
És választ rég gondoltam ennyire komolyan, mint ezt és rég mondtam ki választ annyira ellentmondásos hangsúllyal, mint akkor ezt. Egyikünk számára sem volt kérdés, hogy ha így megy tovább, nem leszek jó rabnő, és még csak el sem jutunk addig, hogy kiderüljön milyen rabnő vagyok.
Furcsa volt az egész, főleg, hogy Ő nagyon türelmes volt, és még a második - harmadik feleselő hangvételű válaszomra sem reagált másként, mint kérdéssel, hogy akkor most mi is legyen, mit is akarok...
Végül rájöttem: ha folytatni akarom, ha szeretném megkapni a válaszaimat, el kell kezdenem együttműködni, és letérdeltem a lábai elé. Ekkor mondott olyat, amitől tovább nem volt kérdés hogy fog továbbmenni az este, felhívta a figyelmemet, hogy Ő csak akkor dominál, csak akkor megy bele ebbe játékba (amit én hetek óta provokálok és amiről mindketten nagyon jól tudtuk, hogy nagyon is szeretnék), ha érzi, hogy én is betartom a szabályokat. Ha játszom, Vele és magammal, akkor veszi a kabátját és hazamegy.
Ez volt a legijesztőbb dolog, amit csak mondhatott, bármilyen egyéb dolog nem ijesztett volna meg...
Ez igen.
Sokáig vízhangzott a fejembe a mondat, amit akkor kimondott ("Én nem vagyok olyan, velem nem fogsz játszani..."). Tudtam, biztos voltam benne, hogy készült, és meg akar lepni, fájdalmasan de nagyon kellemesen, és tudtam én akartam ezt az egészet és szóba sem jöhetett, hogy elrontsam. Eldöntöttem mindent megcsinálok amit kér, mindent amennyire jól csak tudom. Ő kérdezgetett, én pedig válaszolgattam.

Levette közben a blúzomat, és bár akkor már eszembe sem jutott ellentmondani és provokálni, mégis sikerült még egy rosszpontot szereznem, ugyanis Uram megkérdezte, milyen büntetés járna nekem, amiért így viselkedtem, és én a fenekelést javasoltam, amiről Uram is jól tudta inkább jutalom, mint büntetés számomra. Meglepett és meg is nyugtatott, hogy Uram mennyire felkészült abból, hogy milyen is vagyok, mire vágyom és mire nem, mitől félek és mitől nem, és a fülemben visszhangoztak a korábbi beszélgetések, amikor elárultam ezeket az apró részleteket. 

Ekkor Uram egy játékot kezdett velem. Azt mondta a mellemet fogja megvesszőzni, de nekem kell megmondani mennyire. Ő gondol egy számot, én meg ha nagyobbat mondok, akkor annyit kapok, mint mondtam, ha kevesebbet, akkor pedig jóval többet. Nem lepett meg, ismertem ezt a játékot, és pont egy olyan oldalon olvastam róla, ahol Uram írásai is szerepelnek. Így hát átgondoltam a választ és kimondtam azt a számot, amit a leginkább helyénvalónak gondoltam: „tizet Uram” mondtam.

Ez volt az első pont, ahol éreztem talán tényleg jó vagyok rabnőnek. Uram ugyanis a tízes számra gondolt, és meg is jegyezte, hogy a telitalálat azt jelenti, mégiscsak lehet, hogy jó rabnő vagyok. Nagyon jólesett. És már a büntetés sem érdekelt, vártam és eldöntöttem elviselem, hiszen valóban jogos.

Elkezdődtek az ütések én pedig megköszöntem Őket sorban. Fogalmam sem volt hány ütést kaptam, de amikor Uram abbahagyta sejtettem, hogy többet mint tizet, de megtippelni sem tudtam volna mennyit, pedig Uram rögtön megkérdezte. Mivel soha nem számolom az ütéseket (kivéve, ha előre mondják, hogy tegyem meg), így nem is tudtam és meg sem mertem próbáltam tippelni. Uram elárulta, hogy 15öt kaptam, és elmondta, hogy akkor is számolni kéne az ütéseket, ha nem kell hangosan. Igyekeztem megköszönni. Uram pedig kérdezgetett, hogy mi lett volna ha többet is kapok. Teljesen őszintén válaszoltam, hogy semmi, amíg bírtam volna a fájdalmat, addig köszöntem volna meg sorban az ütéseket. Jól esett, ahogy Uram közben simogatta a melleimet, és az is, hogy kedves és bár nagyon szigorú volt, szinte annyira, hogy azt éreztem képtelen vagyok megfelelni, mégis kedves volt és éreztem, hogy semmitől sem kell félnem.

 Csak ezután kellett levennem a szoknyámat. Amikor is elkövettem a következő hibát. Nem álltam megfelelő testhelyzetbe, amikor visszaálltam Uram elé. Kis terpeszbe álltam meg, Uram pedig nem mondta a terpeszt, de ha már úgy állok meg, akkor elvárta volna, hogy nagy terpesz legyen. Nagyon zavarban voltam, általában csak pár percig állok szabadon, aztán URAM megkötöz, úgy, hogy moccanni sem tudok, valóban fogalmam sem volt róla, hogy kell helyesen állni. Ez, hogy most így kellett állnom talán még furcsább volt, mint, mindig mindent megköszönni és folyamatosan válaszolgatni. Bár az is ritka, hogy a szám nincs bekötve és URAM elég ritkán kérdezget (legalábbis szeánsz közben :-)), de ez még sokkal furcsább és teljesíthetetlenebb feladatnak tűnt. Csak attól éreztem magam kicsit jobban, hogy rám került egy nyakörv. De nem a sajátom, hanem az, amit Uram hozott, és amit azzal a felszólítással kaptam meg erre az estére, hogy becsüljem meg, hiszen a második ember vagyok, aki viselheti.

Uram egész este egyetlen kérdésre várt választ tőlem. A kérdés a következő volt: "mi az, amiért már akkor haragudhatott rám, amikor belépett az ajtón?"

Sokáig tippelni sem igazán mertem, majd később sorban végigtippeltem mindent, ami csak eszembe jutott, de mindig büntetés lett a vége, mert képtelen voltam, bárhogy is gondolkoztam megadni a megfelelő választ. Pedig felsoroltam mindent, amit csak elkövettem, amióta először beszéltem Urammal, mindent ami eszembe jutott, a provokációkat, a provokatív válaszokat, a tiszteletlen megjegyzéseket, de képtelen voltam megtalálni azt az egyet, amit Uram hallani akart. Így egész este csak újabb és újabb büntetéseket kaptam: fenekelést az asztalra dőlve, pálcázást az asztalon fekve, csipeszeket, viaszt...
Szinte nem is tudom felsorolni sem mi mindent. Már közben is eszembe jutott, hogy képtelen vagyok megjegyezni mi is történik velem, mert folyamatosan csak arra figyelek, hogy ne hibázzak többet, mint amit már addig is, mert folyamatosan úgy éreztem nem tudom elég jól végrehajtani a parancsokat. Néha a legszívesebben felálltam volna, és azt mondtam volna: „képtelen vagyok megfelelni, feladom a próbát, rabnőnek is pocsék vagyok, nem megy, nem tudok elég figyelmes lenni, és egy parancsot sem tudok hiba nélkül végrehajtani”.

Uram nagyon figyelmes volt és valóban mindig észrevette a hibákat és a figyelmetlenségeket. De szóba sem jöhetett, hogy feladjam, mert URAMnak és a választott bírámnak és önmagamnak is tartoztam annyival, hogy végigcsinálom és nem adom fel. Tudtam rengeteget tanulok ebből az egészből, magamról, a BDSMről, a dominanciáról és a fájdalomról. De nehéz volt és csak néha adtak erőt olyan félmondatok, mint hogy: "le tudom-e venni magamról a bilincset, volt-e már ilyen a kezemen?", mert ilyenkor az igenlő válaszok kicsit erőt adtak, hogy azért mégiscsak van, amiben nem vagyok tökéletesen kezdő és reménytelen.

Szinte megdöbbentem és egy pillanat alatt tértem vissza a valóságba és a jelenbe a gondolataim közül, amikor az asztalomon feküdtem háton, Uram pedig egy vesszővel a kezében állt előttem és azt mondta, most ezzel addig fog ütni, amíg azt nem mondom elég. Igyekeztem nagyon sokáig bírni, nem tudom hány ütést kaptam, csak a legvégét számoltam, amikor már nem bírtam szinte és eldöntöttem még 10et várok és aztán kimondom.
Nem tudtam valóban ki bírom-e, amikor belekezdtem a számolásba, és azt sem, hogy amikor vége lesz, akkor lesz-e erőm kimondani, de végül tényleg akkor mondtam ki, amikor szerettem volna. Ez különösen érdekes volt, mert ezalatt az idő alatt elgondolkoztam rajta, hogy ez az egész erről szól, Ő üt, de csak akkor és annyit és oda, ahova én mondom. Bármi is van, csak 1 szavamba kerül, hogy vége legyen. De nem akartam, hogy vége legyen.
Eszembe sem jutott kilépni... így befejezni.
Eszembe jutott az is, hogy nincs menekülőszavam, de most éppúgy nem lehet szükségem rá, mint amikor az URAMmal vagyok, mert Ő mindig előbb áll meg, minthogy tényleg nem bírnám tovább, mint tényleg a fájdalom és a szenvedés lenne és nem pedig a játék és az élvezet. Ma esti Uram pedig tudom, hogy első szavamra abbahagyná, bármi is legyen az, tudtam, hogy nem tenne velem semmi olyat, amiről tudja, hogy nem élvezem, nem akarom. De lehetőség, hogy így lépjek ki a játékból eszembe sem jutott, és még ha eszembe jutott is volna, Uram mindig eloszlatta a kételyeimet és tudtam sokkal jobban vigyáz rám Ő, mint én magamra. Furcsán is hangzott a figyelmeztetés, amikor azt mondta ugye szólok, ha valami nagyon fáj. :-)  

Csak váram, hogy mi vár még rám és nagyon kíváncsi voltam. Boldog voltam és azt hiszem mosolyogni is kezdtem, amikor elkezdett előkészülni a feladatra, amit ezután kaptam és szétszórta a csipeszeket a szobában a földön. Már amikor kezébe vette a csipeszeket és az elsőt ledobta a földre, tudtam, hogy mi következik.
Hiszen pont egy hete beszéltük, hogy amikor Ő azt nézte, hogy más hogyan szedet így össze csipeszeket. Akkor elmesélte nekem, hogy mennyire érdekes volt számára az a feladat, és azt is megjegyezte, hogy Ő sokkal figyelmesebb lett volna, hogy az illető a parancsot precízen hajtsa végre, mint a Domina, akit nézett.
Uram összekötötte a kezeimet a bőrbilinccsel és a lábaimra is bőrbilincs került. Majd a láncokat vékony kötéllel egymáshoz kötötte Uram, és azt mondta két percem van, hogy amennyit tudok összeszedjek, ami azután a földön lesz, azt „mind rám kerül”. Igyekeztem hát főleg a műanyagokat összeszedni, és a fákat lent hagyni, de mégis minél többet a kezeimben tartani.

Elég nehéz feladat volt, hiszen több mint negyven csipeszem van, aminek a fele fa, fele pedig műanyag. Mindet lehetetlen volt kézben tartani. Mivel térdeltem és a kezeim a hátam mögött voltak összekötve, elég nehéz volt mozogni is. De ahogy próbálkoztam, az egyik vékony kötelet elég gyorsan sikerült a fékszelődésemmel elszakítani, úgyhogy onnantól kicsit mozogni könnyebb volt, de egészen biztos voltam benne, hogy ezzel megint nem sikerült előremozdítanom, hogy Uram jó véleménnyel legyen rabnői mivoltomról. Viszont most igyekeztem nem megint elgondolkozni, hanem amennyire csak lehetett a feladatra koncentrálni és valóban annyi csipeszt összeszedni, amennyit csak tudok.

Amikor letelt az idő, oda kellet mennem Uram elé. Ő megkérdezte melyik oldalam legyen. Én balra néztem (mivel a számban volt a gag-ball és megszólalni nem tudtam). Uram ekkor azt mondta, adjam oda ami a jobb kezemben van. Majd a ball kezemben lévő és a még mindig a földön lévő csipeszeket pedig, gyűjtsem össze és adjam oda Neki. Ezután eloldozott és fel kellett feküdnöm az asztalra. Ahol az utóbb egybegyűjtött csipeszek valóban mind rám kerültek.

Újra elhangozz a kérdés, mos már sokszor: "mi az, amiért már akkor haragudhatott rám, amikor belépett az ajtón?".

 Persze továbbra sem volt igazán jó tippem, és ötletem is egyre kevesebb volt, úgyhogy megint büntetés következett: Uram elkezdte levenni és leverni a csipeszeket, amikből voltak az arcomon, a melleimen, a hasamon, a puncimon, az ajkakon és a csiklón is. Közben újra és újra elhangzotta kérdés és néha egy-egy tipp is tőlem. De reménytelen volt.
Most már tényleg feladtam.
Elhatároztam, hogy kibírom, mert ki akarom bírni, de nem próbálkozom többet. Nem tudom és nem is fogok visszaemlékezni. Nem fogom eltalálni. Uram néha leszedett kézzel is párat a csipeszek közül, néha levert párat. A puncimnál nagyon fájt és végül nem is verte le mind az Uram, hanem lemászhattam az asztalról összeszedni a széthullott csipeszeket. Ami a csipeszek közül még utána is rajtam volt, azt a pár darabot a puncimról, csiklóról és a mellekről Uram leszedte.

Uram később hozott egy kötelet és úgy kötötte rám, hogy a derekamon is meg volt kötve, de a nyakörvhöz volt rögzítve és a puncimon volt keresztülvezetve. Kényelmetlen volt főleg mozogni benne, de még kényelmetlenebb volt megállni bármilyen rabnőpozícióban is. Néha csodálom is, hogy valahogy akkor mégis sikerült legalább annyira jól, hogy Uram nem tette szóvá, hogy megint rosszul állok. Nem tudtam eldönteni, hogy beletörődött-e, hogy nem vagyok rá képes, és engedékenyebb, vagy figyelmetlenebb lett, abban, hogy jól csinálom hinni sem mertem. De nagyon boldog voltam amikor később lekerült rólam a kötél.

Uram nagyon meglepett, amikor azt mondta, most megérdemlek egy jutalmat és egy büntetést. Általában semmi okot, indoklást nem várok és kapni sem szoktam, hogy mi következik és miért, kivéve, ha már a szeánsz előtt tudom, hogy büntetés lesz valamiért. Olyankor ugyanis URAM, amint elkezdek sírni, vagy szipogni a fájdalomtól meg szokta jegyezni, hogy én akartam és tudom igaza is van, és próbálok jól viselkedni, és szótlanul tűrni.

De most azt a parancsot kaptam, hogy menjek az ágyhoz (négykézláb) és vigyem oda Uramnak (a számban) azt az ágyról, amit a legjobban, majd azt, amit legkevésbé szeretném, hogy most használjon rajtam. Hogy mit szerettem volna a legjobban, azt hiszem nem is igazán volt kérdés, azt hiszem Ő legalább annyira tudta, hogy ezt fogom odavinni, mint én. Természetesen a latex-ostort választottam.

Az már kevésbé volt egyértelmű számomra, és úgy hiszem Uram számára is, hogy mi az, amit a legkevésbé, Uram meg is kérdezett, hogy biztos vagyok-e a döntésemben, és nem a gyertyát kellett volna hoznom. Egészen biztos voltam benne, hogy megleptem. De a gyertya akkor és ott eszembe sem jutott, sokkal inkább biztos voltam benne, hogy most az ütés az, amit a legkevésbé szeretnék kapni már csak az volt a kérdés, hogy a kötél vagy a pálca ijeszt meg épp jobban. Végül nem túl átgondoltan, de a pálcát választottam.

Ezután azt is nekem kellett megmondanom, hogy melyiket hol használja rajtam Uram: hol szeretném a legkevésbé, és hol a legjobban. Azt is én választhattam ki, hogy melyik legyen előbb.

A beszélgetés továbbra is nagyon furcsa volt, és az is nagyon furcsa volt, hogy választanom kellett. URAMmal nagyon régen nem volt olyan helyzet, hogy én választottam volna, mi legyen. Akkor eszembe sem jutott, hogy pedig korábban volt. De mindig nagyon furcsa érzés ilyenkor válaszolni. Eszembe sem jut, hogy ne valósat mondjak, de sokszor elképzelésem sincs, hogy igazán mit is szeretnék, máskor pedig nem tudom eldönteni, hogy azt szeretném-e inkább, amire a testem a leginkább vágyik / nem vágyik, vagy pedig azt, amitől Uram / URAM a legboldogabb lenne. A legtöbbször tehát csak kimondok valamit a gondolataim közül, és csak arra figyelek, hogy igaz legyen, hogy egy legyen azok közül, amik a kérdésre igaz válaszok lehetnek. Ez nem tudom mikor mennyire jó és mennyire helytálló, így nem is igazán érzem magam jól, amikor ilyen döntéseket hozok. De ha már kell, akkor az egyetlen szempont, ami tényleg számít, hogy őszinte választ adjak. :-)

 A büntetést választottam. És teljesen őszinte válasz volt, hogy a mellemen szeretnék most a legkevésbé bármit is. A már megszokott módon most is nekem kellett mondani egy számot. Elgondolkoztam és a legnagyobb számot mondtam, amit úgy éreztem még el tudok viselni: „tizet Uram”. Uram nem is hagyta szó nélkül: "nem lehet mindig a tíz…". De mivel ezt mondtam a szabályok szerint ennyit is kaptam végül. Igazából komolyan gondoltam, amikor visszakérdezett, hogy egyszerűen reméltem, hogy kisebb számra gondol, de végül is eszembe sem jutott megtippelni mi lehet az a szám, és akkor igazából nem is érdekelt, most már sokkal inkább lennék kíváncsi rá (de már az sem lepne meg, ha az a szám az 1es lett volna). Elkezdődtek hát az ütések. Az elején mondta Uram, hogy nem kell hangosan számolnom csak megköszönni, úgyhogy szokásom szerint nem is számoltam. Így amikor megkérdezte: mennyi van még hátra nem tudtam. Csak tippem lett volna, hogy egy vagy kettő, de tippelni nem mertem. Így jártam. :-) Kilenc után megint az egy jött, de most már számoltam magamban. (Ahhoz képest, hogy pár perccel korábban el sem tudtam hinni, hogy képes vagyok még tíz ütésnél többet kibírni, most igazán nem is fájt annyira. Bár azt is tudtam mindvégig, hogy ez nem az én érdemem, hanem az ütések voltak akkorák, hogy el tudjam viselni.) Most is megkérdezte Uram a kilencedik után, hogy mennyi van még, de most már tudtam, hogy mi a válasz. Ahogy az egész este folyamán a számolós büntetések esetén most is, külön kérnem kellett az utolsó ütést. Igazából ezek a kérések számomra mindig attól kellemetlenek, hogy még mindig nem tudom, hogyan is kell helyesen kérni ilyet. Csak igyekszem valami értelmesen hangzó kérést megfogalmazni, de fogalmam sincs mennyire is szokott sikerülni.

Ezután következett a jutalom. Azaz a latex-ostor, amit fenekelésre kértem. Feltérdeltem az asztalra és következtek az ütések. Ez az ostor nem üt túl nagyot, csak mivel gumiból van, eléggé csíp. Érdekes érzés, de én nagyon sokáig tudom elviselni és valahol kimondottan izgató a fájdalom amit ennek a hatására érzek. Uram elég sokáig is vert vele. Majd amikor abbahagyta majdnem megint büntetést kaptam, mert annyira el voltam foglalva vele, hogy élveztem, hogy szinte elfelejtettem megköszönni, csak akkor tértek vissza a gondolataim, hogy mit is kéne épp tennem, amikor Uram figyelmeztetett, hogy mindjárt megint kiérdemelek egy büntetést.

 Ezután meg kellett mutatnom a pózt, amiben Uram érkezését kellett várnom. Feltérdeltem tehát a székre, előredőltem a támlára, és hátratettem a kezeimet. Uram rögtön megtalálta a hibát, hogy a karjaimat összefogtam és nem a könyökeimet igyekeztem összeszorítani. Kijavított, majd a figyelmetlenségért megvesszőzte a fenekemet. Aztán megkérdezte mennyire kényelmetlen. Azt válaszoltam nem annyira. Megkérdezte azt is, hogy mennyi ideig vártam volna Rá ebben a pózban, ha nem jön meg ilyen korán. Teljesen őszintén elmondtam, hogy úgy számoltam legalább húsz percet kell így maradnom, és fel is készültem rá. Nagyon boldog voltam, amikor éreztem, hogy most kicsit sikerült megfelelnem, és ezt Uram meg is mondta, miszerint csalódott lett volna, ha tizenöt perc után feladom.
Ettől a beszélgetéstől megint kicsit jobban éreztem magam, hiszen éreztem, hogy mégiscsak van pár dolog, amiben ezért sikerül megfelelnem. Arra viszont kíváncsi volt, mi is számomra a nagyon kényelmetlen, úgyhogy megígértem, hogy majd mutatok Uramnak ilyen képet (amit később meg is tettem).
 

De nem sokáig voltam csipeszek nélkül, mert azok újra és újra előkerültek, és hol rám került pár darab, hol összeszedni, hol valahová vinni kellett őket a számban. Egyszer földre kellett feküdnöm és először a fenekemet kellett tartanom, ami nem igazán sikerült, de azért kaptam jópár ütést. Majd a hátamra kellett feküdnöm és felemelt széttartott lábakkal maradni míg Uram újra csipeszeket rakott az ajkakra, csiklóra.

És újra elhangozott a kérdés. De most már meg sem próbáltam válaszolni, úgyhogy bár nyüszítettem és vergődtem mégis hagytam, hogy Uram leverje rólam a csipeszeket.

Majd négykézláb mászva szájjal összeszedtem a csipeszeket, és egyenként az ágyra tettem őket. Uram nagyon kedves volt, mert nem büntetett meg külön, amiért egy csipeszt leejtettem.

Tudtam, hogy egy dolog még biztosan hátra van. Uram ismer, és tudta, hogy a viaszt nagyon nehezen viselem. Biztos voltam benne, hogy az este során sor is kerül majd rá, hogy kipróbálja. És ha nem lettem volna előre biztos benne, akkor is tudhattam, mert amikor megjött Uram, akkor ezt el is mondta. Így tökéletesen tudtam mi fog következni, amikor Uram parancsára a három nagy gyertyát az ágyról az asztalra hozattam, majd meggyújtottam. Uram megkérdezte fel tudok-e úgy feküdni, hogy a gyertyákat nem lököm le, és nem alszanak el. "Igyekezni fogok Uram" volt a válaszom és valóban így is tettem. A blúzommal letakarta az arcomat, lekapcsolta a villanyt, és félhomályban elkezdett csepegtetni a viasszal.

A hasamra, melleimre, combomra, punci környékére. Lassan kiszámíthatatlanul, hol fájdalmasabban, hogy kevésbé fájdalmasan. Igyekeztem nem mozdulni, de ez a viasznál nekem nemigen szokott sikerülni, most sem sikerült igazán, éppúgy, mint csendben tűrni sem, amit Uram meg is említett. A melleim amúgy is nagyon fájtak, és nagyon érzékenyek is.

De nem bírtam csendben maradni akkor sem, amikor a puncim környékére folyt a viasz. Élveztem nagyon, izgatott a fájdalom, és nagyon féltem, de akartam is, és egyáltalán nem vártam, hogy vége legyen, mégis boldog voltam akkor, amikor vége lett.

Ezután Uram leült az egyik székre, nekem pedig oda kellett vinni Hozzá a vibrátort. Ő megfogta nekem pedig meg kellett mutatni hogyan tudok szopni. Tudom, hogy ebben nem vagyok túl jó, és Uram itt is megemlítette (mint minden másban, ebben is észrevette) a gyengeségemet. 

Ezután a számba rakta a vibrátort és megint az asztalra kellett feküdnöm. Azt mondta, most játszhatok magamon a vibrátorral, Ő meg nézi amíg el nem élvezek. Hozott egy széket és az asztal mellé ült. Én meg azon gondolkoztam, hogy ezt a parancsot megint nem tudom végrehajtani. Soha nem tudnék igazán élvezni olyat, hogy vibrátorral játszom magamon, nemhogy úgy, hogy figyelnek is....
Ez reménytelen.
De nem akartam megtagadni, nem akartam feladni, épp azok miatt az okok miatt, amiket az elején megfogalmaztam eldöntöttem, hogy megteszem és lesz ami lesz. Sokáig játszottam magamon, volt amikor élvezni is sikerült, volt amikor nem, de egy percig sem bántam, amíg csináltam. Aztán abbahagytam.

Uram felállt odajött mellém simogatott és nagyon kedves volt. Majd azt mondta, hogy levehetem a bőrbilincseket (amikről csak az őket összekötő láncot szedte le korábban) és nyakörvet, lemászhatok az asztalról és felöltözhetek, Ő pedig utána elmondja mi is volt az a válasz, amit az egész este folyamán nem sikerült megtalálnom.

 Én így is tettem... majd már egy-egy pohár kristályvíz mellett ültünk, amikor elmondta, hogy azt kellett volna válaszolnom, hogy: "semmi". (Hiszen nem az Ő rabnője vagyok, nem parancsolhatott semmit a ma eset előtt sem utána, nem is haragudhatott hát semmiért.) Valóban igaza volt, ezt soha nem fogalmaztam volna meg magamban így és soha nem jutott volna eszembe kimondani. Egészen biztos volt, hogy nem fogom ezt a választ kimondani. Meglepett a tény, hogy ettől hogy ezt elmondta, nem éreztem magam sem jobban, sem rosszabbul. Valahogy könnyebb lett volna már elfogadni a tényt, hogy tényleg elfelejtettem valamit, ami fontos, amit tényleg elkövettem és furcsa volt a tény, hogy nem így van, nem erről van szó. De az is biztos, hogy ez a mondat, ez a tény, hogy soha nem is jut eszembe, hogy jó vagyok nagyon is én vagyok, nagyon is ilyen vagyok, pedig nem akarok, pedig tudom, hogy nagyon sok mindenben jó vagyok, mégis mindig abból indulok ki, hogy nem vagyok az.

Ahogy reméltem megkaptam a válaszaimat, és sok új kérdést is. De ez mindig így van. És még ha az előbbi válasz fáj is, mégis megérte, hiszen nem tudni a választ, véleményem szerint sokkal rosszabb, mint tudni egy kellemetlent. Mert amint tudom a választ tudok dönteni, tenni érte / ellene.

Szükségem van az összehasonlításra, és itt nem elsősorban URAMat próbálom más Urakkal hasonlítani, hanem önmagamat mások elvárásai szerint megmérni. Hogy tudjam meg tudok-e felelni, hogy másokhoz képest mennyire tudok megfelelni, mennyire tudom elfogadni a parancsokat, kibírni a fájdalmat, elfogadni a büntetést, megalázást, félelmet. Mennyire tudok rabnő lenni, nem egy ember igényei szerint, hanem általánosan.

És ami talán mindig a megdönthetetlen indok, ami miatt újra és újra elcsábulok:
Néha szükségem van a félelemre, amit csak akkor érzek, ha olyan Úrra / Úrnőre várakozom, akitől nagyon félek, akit még így nem ismerek, amikor kilépek a biztonságból, amit URAM mellett érzek, amikor tudom, hogy bármennyire is félek és fáj, tökéletesen biztonságban vagyok, és igazából csak kényeztetést kapok. Nagyon jó volt, hogy valahol ma este is ezt a kényeztetést kaptam. De mégis érezhettem a különbséget, annak az egymás ismeretnek a hiányát, ami URAM és köztem van, és az ebből adódó bizonytalanságot. Mert ez segít megismerni, hogy valóban mennyire is van szükségem erre a biztonságra és szeretetre, hogy mennyire értékes is ez nekem, mennyire fontos. Ez olyan, mint a mesében, amikor a Királylány mutatja meg mennyire is szeretik az emberek a sót, hogy ha ott van észre sem vesszük, nekem is kell az a hiány, hogy tudjam mennyire fontos.

Ezek az alkalmak segítenek megismerni önmagam, a korlátaimat, a vágyaimat, igényeimet, reményeimet, átélni a gyerekkori álmaimat...
nem hiszem, hogy ennél nagyobb ajándékot bárkitől is kaphatok, hacsak nem azt, hogy újra megtanulom átadni magam valakinek, merek hinni abban, hogy számíthatok másokra, hogy mások kezébe tehetett az életemet, a titkaimat, és nem visszaélni fognak vele, hanem nekem segíteni.

 

Hetedik

Akkor kezdtél el rendetlenkedni, mikor biztossá vált, hogy együtt tölthetjük a hosszú hétvégét. Szándékosan gyûjtötted a feketepontokat apró engedetlenségekkel, hogy legyen majd mivel kiérdemelned a büntetésed. Ez a tevékenységed már magában is pontot ér, hiszen megkérdõjelezi találékonyságomat. Elõször csak késve érkeztél a randikra. Utána kimaradt egy-két kötelezõ sms beszámoló. Mikor fagyizni vittelek azt a ruhádat és cipõdet vetted fel, amirõl tudtad, hogy utálom. Így volt a parfümmel is, mikor színházban voltunk. S legutóbbi vacsoránk alkalmával odáig merészkedtél, hogy parancsomnak megfelelõen ugyan magadra tetted az erényövedet, de a remote controllos vibrátor és a plug bizony "véletlenül" az öltözõasztalodon maradt. Egy két kapcsolás után, mikor is semmi reakciót sem tapasztaltam az arcodon és rákérdeztem a feladatod teljesítésére, a fenti tényt olyan ártatlan képpel közölted, mintha ez tényleg lehetséges volna. Szóval arcpirító dolgokat mûveltél, és én érdeklõdve vártam minden nap az újabb ötleteidet.

S voltak. Egyik késõ délután elémjöttél az irodához és közölted, hogy sétálni szeretnél a városszéli kiserdõben, de láncok, bilincsek és erényöv nélkül. Tudtad ha az én kocsimmal megyünk ezt aligha tehetnéd meg, mert az ülés alatti rakodóban ha más nem is, de kötél mindig akad nálam. Így magától értetõdõen a tied felé kormányoztál. S amilyen okos kis csaj vagy, a továbbiakat is alaposan kisakkoztad elõre, de akkor ezt még nem tudtam. Az viszont feltûnt, hogy szokásodtól eltérõen sportos cuccban voltál kényelmes cipõvel. Szóval behuppantam melléd öltönyben nyakkendõben drága bõrcipõben, hónom alatt a laptopot rejtõ táskámmal. Az út nedves volt a városon nemrégiben átfutó esõtõl, és az újonnan kisütõ nap bodor kis páracsíkokat varázsolt az úttest felé. Gyorsan kiértünk az erdõhöz, leparkoltál. A légkondis autóból kiszállva mellbecsapó volt a párás meleg. Csak a zakómat és a nyakkendõmet mertem a kocsiban hagyni, így a táskámat a hónom alá csapva követtelek az erdei útra. Itt bizony megmaradtak a pocsolyák, melyek néhol a teljes útszélességben állták utunkat. Ilyenkor a térdig érõ növényzetben tudtunk csak továbbhaladni. Nyilvánvaló volt, hogy ez a kis séta a vizes párás erdõben kis játékod újabb fejezete, ezért szó nélkül tûrtem a bokám köré csavarodó vizes nadrágszáramat, a cipõmbe most már akadálytalanul befolyó vizet, és a párától rám tapadó inget. Te viszonylag könnyedén vetted az akadályokat vékony nadrágodban és könnyû selyem ingedben. Elbûvölõ akartál lenni, csacsogtál, hozzám simultál, megsimogattál, és szinte méterenként álltunk meg csókolózni. Átölelni ugyan úgy igazából nem tudtalak a táska miatt, de ez is csak Neked volt jó, mert könnyebben tudtál kisiklani a karjaimból amikor csak akartál. Türelem ide, játék oda, azért kezdtem mérges lenni egy idõ után, ami számodra is nyilvánvaló lehetett, mert megszaporáztad a lépteid és így hamarosan egy betonozott parkolónál lévõ kávézónál kötöttünk ki. Elég érdekes látványt nyújthattam fekete cipõmben, nadrágomban, kék ingemben, táskámmal koszosan, mocskosan sárosan, mert az ott ülõk szemérmetlenül méregettek. Nem nagyon értették, hogyan lehettem ilyen koszos, hiszen a kávézót betonozott úton lehet megközelíteni pár lépéssel az autótól. Ruházatom rendbetételét az adott körülmények között hiábavalónak ítéltem -pláne, hogy még hátravolt a visszavezetõ út is- így a tõlem telhetõ legnagyobb lezserséggel dõltem bele egy székbe. Kedvtelve méregettél huncut kis mosollyal a szád szögletében, de hogy jó pontod is legyen, teát rendeltél nekem süteménnyel, majd elnézést kérve bementél az üzletbe. Kifelé jövet a pincér kezébõl kivetted a tálcát, és te magad szolgáltad fel az étket. Talán ha három kortyot ittam a teámból, és ugyanennyi falatot a sütibõl mikor megszólalt a mobilod. Elkerekedett szemekkel néztél az órádra, felpattantál, és közölted a hívóval, hogy nagyon sajnálod, elfelejtetted, de máris mész. Nem akartam hinni a szememnek mikor elhúztad az orrom alól a tálcát, és egy bankjegy kíséretében a pultra tetted. Épp mondani akartam, hogy ez azért egy kicsit már sok, mikor mondtad hogy bocsánat, de most vissza kell menned sürgõsen a városba, legyek egy kicsit megértõ. Legyen ez a Te napod gondoltam, és engedelmesen indultam az erdei ösvény felé. Visszafelé gyorsan megtettük az utat, és indultunk. Elõtte azért még gunyorosan beszóltál, hogy lehetõleg ne koszoljam össze az autód. Egy útfelbontás miatt azonban útlezárásba ütköztünk és kerülõútra kényszerültünk. És ennek mi lett az eredménye? Na mi? Egy kis facsoport mögött megláttam az iménti kis kávézót. Leesett a tantusz, rendesen bepaliztál. Huhhhh megállj!!!…. Ezért még megfizetsz!!! Mit összegyalogoltattál! Jó kis rodeót levágtál befelé a városba, de megpróbáltatásaim még itt sem értek végett. Sürgõs dolgodra hivatkozva. képes voltál nem visszavinni a kocsimhoz, hanem két sarokra kitenni a lakásomtól, és azt mondani, reggel menjek taxival dolgozni. Szóhoz sem jutottam, csapódott az ajtó, és máris csak elkanyarodni láttalak a sarkon. Felmentem, cipõ a szemétbe, nadrág a tisztítós zsákba, én pedig a kádba kerültem.

Nem hagytak nyugodni a történtek, gyanús volt a kávézóban való eltûnés és az azt követõ hirtelen mobil hívás. Taxit hívtam, az irodai garázsba vitettem magam. Hazafelé a lakásod felé tettem egy kis kitérõt, barátnõd kocsija ott parkolt a ház elõtt. Régebben Tõled kapott kulcscsomód ott volt a kesztyûtartómban, merészet gondoltam és néhány perc múlva már mentem is fel a lépcsõn. Úgy volt, ahogy gondoltam. Mindig elfelejted bezárni az ajtót, így még a kulcsokkal sem kellett zörögnöm. Besurrantam. Vihogva mesélted hogy próbáltam kikerülni a pocsolyákat és hogy milyen koszos voltam. Dicsérted a barátnõdet milyen profi módon idõzítette a hívását, és hogy milyen képet vágtam mikor elvitted a kedvenc sütimmel a tálcát. Így volt teljes a kép! Rendesen bepaliztál. A telefonhívás is elõre meg volt beszélve, az üzletbõl jeleztél, hogy jöhet. Tehát nem is kellett rohannod sehova, a továbbiak is a terved részei voltak. És én még majdnem bevettem… Kétség sem fért hozzá, hogy délután ki szívatott kit. Judit is jókat röhögött, láthatóan teljesen képben volt átverésemet illetõleg. Megjegyeztem magamnak, hogy adott esetben vele is lesz elszámolni valóm. Tudtam róla, hogy azonos érdeklõdésû velünk, így biztos voltam benne, hogy elõbb vagy utóbb, de bejön az utcámba. Arra gondoltam otthagyok az asztalkán egy névjegykártyát, hogy tudjátok itt jártam, de aztán meggondoltam magam, annál nagyobb lesz a késõbbi meglepetés, hogy mindent tudok. Forrt bennem a bosszúvágy, és tudtam, hogy nem kell sokáig várnom már. Így szépen hazamentem, kinyitottam egy üveg hûtött bort, és elkezdtem kigondolni a hétvége programját. Egyben biztos voltam: fogsz egy jót sétálni!

Csütörtök délutáni indultunk az erdei házba. De azért az élet nem ennyire egyszerû, elõtte még részt kell venned egy fogadáson, mondtad. Jó, semmi baj, vidd magaddal az irodába a gála cuccod, öltözz ott át, eléd megyek, megvárlak és indulhatunk. Beleegyeztél, így jó lesz.
Nekem néhány perc elég volt, ahhoz hogy terveimnek megfelelõen elõkészítsem a kocsit Az ülésed fejtámla részéhez felszereltem egy nyakbilincset, a csõvázra pedig egy láncos bokabilincs került. A chloroformos üveg a zsepivel a zsebemben pihent. A garázsszinten a lifthez közel álltam meg, már nagyon vártalak. Lélegzetelállító voltál, mikor kiléptél a fülkébõl. Nyilván fodrászhoz és kozmetikushoz is kiszaladhattál napközben, mert nagyon rendben voltál. Fekete estélyi, harisnya, magas sarkú cipõ- de kár lesz érte- hosszú fülbevaló volt rajtad.

-Gyere Drágám, induljunk - engedtelek elõre a kocsi felé, és Te nem láthattad, hogy kihúzom a zsebemben tartott zacskóból az elõzõleg már altatóval átitatott zsepit. Hátulról az arcodra szorítottam, meglepetésedben még védekezni sem maradt idõd, máris összecsuklottak a lábaid. Mielõtt elsötétült elõtted a világ, az utolsó kép, amit a kocsi fekete üvegezésében láttál, saját meglepett arcod volt. Szépen beültettelek a jobb elsõre, a bilincsek a helyükre kerültek, természetesen a csuklóid sem maradtak ki a hátad mögött. Az üléstámlát félig fekvõ helyzetbe raktam így megakadályozva, hogy a kanyarokban esetleg ide-oda dülöngélj. Eléd húztam azért a biztonság övet, eligazgattam a lábaid amennyire a lánc engedte, és elindultam. Késõ volt, alig volt forgalom, gyorsan kiértem a városból. Gyönyörû voltál így magatehetetlenül. Fejed félrefordulva, szád résnyire nyitva, hajad arcodba hullva félig eltakarta azt. Telt melleid szépen feszítették ruhád, amely kirajzolta alakod. Mit mondjak, ugyanúgy nem találtam rajtad kivetnivalót, mint férfi társaim, akik rendszeresen forgolódtak utánad az utcán. És Te ezt hogy élvezed! Direkt vettél fel sokszor olyan rövid és szûk szoknyát, ami alatt egyszerûen lehetetlen volt eltüntetni az erényöved. A feszes anyag kirajzolta a derékpántodat, a lábközötti pedig nemes egyszerûséggel kilátszott. Mikor elõször rád raktam rögtön tükör elé álltál benne, izegtél-mozogtál, hajlongtál benne, hogy kipróbáld, hogyan illeszkedik a testedhez. Annyira tetszett hogy rögtön elkéredzkedtél, hagy menjél át Judithoz, hogy megmutasd neki. Elengedtelek. Rövid idõ múlva már ketten jöttetek vissza, hogy Judit is szeretné felpróbálni, de nem tudtad levenni. Hát persze hogy nem. Nálam volt a kulcs. Hát kinél is lenne másnál? Juditon nagyon feszült -õ egy kicsit teltebb nálad- és az öv a Te méretedre készült, de azért csak ráerõltettük közös erõvel. Tetszett Neki is ez a kis mini börtön, és késõbb õ is kapott egyet Urától. Ezek után együtt jártatok pasivaditó" túrákra. Bárokba mentetek, utcai teraszokra ültetek ki, és élveztétek a férfi megdöbbent arcát, miután a szoknyátok alá kukucskáltak, aztán jót nevetve faképnél hagytátok õket. Én is szerettem tudni, hogy rajtad van. Nem azért mert betöltötte az eredetileg neki szánt funkciót, hanem a mert a tõled kapott, és feletted gyakorolt hatalmamat szimbolizálta nap mint nap, és ha nem olyan bolondosul öltöztél, akkor láthatatlanul. Néha büntetésbõl tettem rád elektro plug betétekkel, néha szexuálisan éheztettelek ki segítségével. Szeretkezésünk után, melyben direkt nem törõdtem a Te kielégítéseddel, rögtön rádtettem. Ezek után csak a napi tisztálkodás idejére került le rólad, akkor viszont figyeltelek, nehogy kielégítsd magad. Ez így ment 3-4 napig is. Feszült lettél, ideges, és észrevettem az övön maradt nyomokból, hogy még megpróbáltad eltávolítani is magadról. Utolsó nap reggelén még azzal is fokoztam szenvedésed, hogy egy vibrátort tettem bele, amit majdnem teljes erõsségre állítottam és úgy csúsztattam a hüvelyedbe. Tudtad mi vár Rád ettõl egész nap, és csak úgy villámlott a szemed, ahogy terpeszben álltál elöttem,de szó nélkül tûrted, hogy rád csukjam. Kellemes napot kívánva dolgozni indultam.

Fogalmam sincs, hogy hol merre jártál és hogyan titkoltad -ha egyáltalán titkoltad- az egyébként elég hangosan mûködõ vibrátort a lábad között, de estére csupa lucsok volt a puncid, mikor is magam elé állítottalak. Imádom az ízed, és hogy olyan bõségesen váladékozol, tehát rögtön tudtam, hogyan folytatódik az esténk. Az ágyra parancsoltalak, kezeidet a fejed fölé kötöztem, és a kötelet a plafonon levõ kötélszemen keresztül visszavezettem az ágy mellé. Most széles terpeszbe térdepeltettelek, combjaidat pedig térd fölött átvetett kötéllel az ágy két oldalához rögzítettem hogy ne tudd összezárni õket. Ezután húztam nagyon feszesre a kezeid a fejed felett, így mozgáslehetõséged igen kevés maradt. Nagyon szeretem nézni is az arcod, miközben élvezel, így a fejed is rögzítenem kellett valahogy lefelé nézve. Összefogtam a hajad, kötelet kötöttem belé, és az ágyfejhez rögzítettem. Fel voltál készítve nekem az est, neked az egész héten át tartó tortúra végére. Mögéd térdelve puszilgattam és harapdáltam a nyakad, majd nyitottam az öved. Nem siettem el a vibrátor kivételét, jó néhányszor húztam ki és dugtam beléd ismét. Kezemre folyattad izgató nedved, és már nagyon vágytam rá, hogy ízlelhesselek is, ezért az öv, a vibrátorral együtt az ágy mellé került. Most hanyattfeküdtem mögötted az ágyon és tárt combjaid között fejem a muffodhoz tettem. A látvány, ami ilyen közelrõl lett az enyém, valami csoda volt. Égõvörös színben pompázó szeméremajkak, hatalmasra duzzadt meredezõ csiklód -ami csak további kényeztetésre várt- sajátságos illatú nedvedben fürdött. Csak úgy, mint már az én arcom is amit rögvest hozzád dörzsöltem. Fejed elõre kötözésének köszönhetõen láthattam az arcodon megmutatkozó gyönyöröd, szemeid becsuktad, hangosan feljajdultál. És hol voltál még a régóta áhított végsõ kéjtõl? Még ennél jobban is fel akartalak húzni, ezért nyelvem hegyével kezdtem ingerelni csak nagyon finoman a csiklód. Gyorsabb tempót szerettél volna, ezért megpróbáltad szélesebb terpeszbe nyomni combjaid, ami persze nem sikerülhetett a már eddig is pattanásig feszített kezeid miatt. Továbbra is csak finoman, alig-alig érintve a csiklódat játszottam veled. Élveztem, ahogy az arcomba folysz. Hüvelyed nyitva volt, ahogy az egész nap benned lévõ vibrátor feltágította, így most oda nyomtam be a nyelvem, amennyire csak tudtam. A hatást most is lemérhettem az arcodon. Igazán sajnáltam, hogy nem állítottam fel egy kamerát, ami megörökíthette volna fájdalmas, gyötrelmes gyönyöröd. A helyzet már annyira magával ragadott engem is, hogy nem volt szívem egy percre sem magadra hagyni, nemhogy a kamera felállításával veszõdni. Így tovább haladtam a nyalakodásban a gátadra, majd feneked rózsája következett, Itt miután láthatóan az elõbbiekhez képest kevesebb sikert arattam, rögtön megértettem, hogy ezek az ingerek már kevesek örömöd további fokozásához. Ezért szopogatni, majd ajkaimmal, húzogatni kezdtem aranyos kis cica nyelvecskéidet. Most már kezdted igazából nagyon, de nagyon élvezni a dolgot, ezért váratlanul néha kicsit meg is haraptam õket, hogy azért ne feledkezz meg rabnõi mivoltodról sem. Ilyenkor nagyot sikítottál, és azt hiszem néhány hajszálad is bánta a dolgot. Most már csak a csiklódra koncentráltam, megérezhetted Te is, hogy elérkezettnek láttam az idõt a végkifejlethez, mert csípõdet amennyire csak tudtad elõre feszítetted. Szopogattalak, ajkaimmal morzsolgattalak, majd szívogatni kezdtem a csiklód. Itt szakadt el benned a napok óta egyre vékonyodó húr. Kiabálva, nagyra nyitott szájjal, a kötelekbe feszülve élveztél, eddig általam soha sem hallott artikulátlan hangokat hallatva. És én nem kegyelmeztem akkor sem, mikor orgazmusod alábbhagyott, hanem belekergettelek egy következõbe. Ez már nem sikerült olyan szenzációsra mint az elõbbi, de a kettõ együttesen megtette a hatását annyira, hogy egyszerûen kikapcsoltál. Izomtónusod megszûnt, úgy lógtál ott a kezeiden lógva, mint egy rongycsomó. Teljesen kész voltál. Gyorsan kicsúsztam combjaid közül, és eloldoztalak, mert már lilává színezõdtek a kezeid Eloldoztam a combjaid is. Oldalra döntöttelek, betakartalak, hagytalak aludni. Elég sokáig aludtál.

Mikor felébredtél én a fotelomban ültem és néztelek. Újra a kiegyensúlyozott gyönyörû lány voltál, akibe én beleszerettem, akit imádtam nézni megkötözve, kipeckelt szájjal, vagy a fenekeléstõl visítva, vagy ahogy nevetett, vagy ahogy a leveseskanalat a szájához emelte, vagy ahogy a hajába túrt. Szinte mindegy volt, mert úgy volt szép, ahogy volt. Tudatosult benned elragadtatásom -ez egy nõnek valahogy mindig egy kis gyõzelem a férfi fölött szerintem-, mikor észrevetted, hogy gyõzelmed azért nem igazából teljes. Megint rajtad volt az öved, és hüvelyedbõl kilógott a rövid kis antenna zsinór. Érdeklõdve nézted az öled, és még nagyobbal a kezem, mikor megnyomtam a távirányító gombját. Testedben dolgozni kezdett egy vibrotojás.

-Na ne te piszok alak -dõltél hanyatt nevetve, és már repült is felém egy párna. Csak te még nem tudtad, hogy én rögtön ismét megkívántam hogy láthassam a gyönyörtõl eltorzult arcod, és ennek elérésének érdekében milyen hetet szántam Neked.

De most nem volt rajtad az öv, kívánatosan dudorodott szemérmed. Meg is simogattam gyorsan. Ébredeztél, lábaid kezdted mozgatni, de még nem jutott el a tudatodig megláncoltságod. Valamit motyogtál is félálomban, de nem értettem hogy mit. Néhány perc múlva teljesen magadhoz tértél, és ezt dühödt lánccsörgetéssel adtad tudtomra, majd szemrehányóan mondtad:

-Tudod, hogy benne vagyok a játékban, de vártak a fogadáson….

-Pontosan ez az! Benne vagy a játékban! Nincs semmiféle fogadás! Én küldtem a titkárnõdnek a fogadásra szóló meghívót, és Õ írta be a határidõnaplódba.

Egy pillanat alatt mindent megértettél. Tudtad hogy "játszani megyünk a házba, tudtad hogy mi vár rád ott, akartad is elszenvedni mindazt, de valahogy azt hitted több beleszólásod lesz a dologba. Ahogy itt feküdtél az ülésen elzsibbadt, magad alá bilincselt kezeiden, egyértelmûvé vált, hogy ilyesmirõl szó sem lehet majd.

-Szomjas vagyok.

-Ühöm, a cloroformtól kiszárad a száj.

Néhány kilométert csendesen autóztunk, egyikünk sem szólt. Egy parkolóba félrekormányoztam az autót. Tök sötét volt, késõ este, egy lélek sem volt ott rajtunk kívül Az egyik bokádról levettem a bilincset, láncát letekertem a csõvázról, és máris visszakattintottam Rád. Nyakadról is lekerült a vas. Gyümölcslevet töltöttem egy mûanyag pohárba, és a kis asztalkára tettem. Teljesen természetesen mozogtál bilincseidben, nem voltak újdonságok számodra. Elzsibbadt kezeidbe próbáltad mozgatással visszavarázsolni a vérkeringést sikerrel, mert nevetve jajongtál, mikor megérezted az ezertût.

-Igy nem tudok inni - mutattad hátrabilincselt kezeid.

-Old meg valahogy a problémát Drágám. Én is olyan szívesen megittam volna a teámat a múltkor ott az erdõszélen.

-Micsoda??? -fordultál meg hirtelen.

Ugyan már, ne add az ártatlant. Csak nem gondolod, hogy nem láttam át ügyetlen kis játékodon? És az a szánalmas kis telefonhívásos trükk Judittal. És hogy micsoda kis álnok béka vagy, mi sem mutatja jobban, mint hogy milyen eszement rodeót levágtál visszafelé, mintha tényleg dolgod lett volna. De nincs semmi baj, szeretek sétálni a jó levegõn.

-Na iszol? Sietnünk kellene, mert lekéssük a kompot, és egy kis teendõm még akadna itt Veled kapcsolatban.

Ezzel válaszra sem várva mögédlépve kinyitottam az egyik csuklódon lévõ bilincset, és
odavezettelek egy közeli fához. Annak egyik alacsony ága fölött kattintottam rád megint. Pipiskedned kellett, hogy ne vágjon húsodba a bilincs. És ha levettem volna a cipõdet is…..? Ruhádat szépen felhúztam a fejedre és egyszerûen megcsomóztam. Így melltõl fölfelé mintegy zsákban voltál -igaz, hogy gyönyörû cicijeid is benne voltak de azokkal most nem terveztem semmit -alatta viszont láthatóvá vált a hasad, harisnyád alá felvett kisebb vagyont érõ bugyid, magas sarkúid, és a bokáidra csatolt bilincs. Pocakodra rögtön kaptál számos puszit, és kezeim is elkalandoztak a combjaid között. Zsebkésemmel szétvágtam harinyád lábközét, hogy hozzáférjek bugyid ugyanezen részéhez. A fekete csoda áldozatul esett az éles pengének. Megsimogattam kelyhedet. Bizony már nedves voltál, legnagyobb örömömre. Most újnyi vastag láncot kerítettem derekad köré, nagyon szorosra fogattam egy karabinerrel, és egészen a csípõcsontodra húztam, hogy lejjebb már ne csúszhasson. Újabb lánc következett két karabinerrel, de most mélyen a szeméremajkaid között futottak a szemek, és feneked két félgömbje között a vágatban továbbhaladva értek fel a másik lánchoz. Miután elöl és hátul is beakasztottam a karabinereket, egyszerû, de hatásos kínzóeszköz tulajdonosa lettél. A lánc hideg vasa csak percekig okoz kényelmetlenséget, de a többirõl gondoskodik a súrlódás minden egyes lépésnél. Visszaengedtem a ruhád, kezeid ismét a hátad mögé kerültek. Sóvárgó pillantásokat vetettél az üdítõdre, de nem könyörültem rajtad. Fogaid közé szorítva próbáltál meg inni a vékony falú fehér egyszerhasználatos pohárból. Próbálkozásod eredményét elõre borítékolni mertem volna. A pohár tartalmának fele csúfosul Rád folyt, szirupos lében fürdetve fekete estélyid.

-Ebbõl a pohárból így alig lehet inni - méltatlankodtál.

-Tudom, azért kaptad ezt! Akarsz gyakorolni kicsit?

Szomjas voltál, így tehát akartál. Az eredmény csak egy kicsivel lett jobb, mint az elõbb. Megint itt volt az én idõm.

-Ugye nem gondolod hogy ezzel a löttyel a nyakadon összekened az autómat belülrõl? Mars hátra a platóra!!-és karodnál fogva már vezettelek is. Lenyitottam a hátfalat. A raktérbõl kötelet húzzam elõ, amivel rögtön összekötöztem lábiad közvetlenül térd fölött. Egy másik kötél segítségével karjaid jártak ugyanígy könyök fölött. Tudtad mi fog következni, mert felszólítás nélkül magadtól kezdtél el felülni a hátfalra. Szívemnek olyan kedves látványt nyújtottál így, ahogy összekötözött lábaiddal próbáltál meg haladni. Hasra fektettelek, bilincseid láncába újabb kötél került amivel összehúzzam azokat. Így lábaidat térdben behajtásra kényszeríttetem, kezeid pedig iszonyatosan feszültek vállból. Úgy láttam, mintha hálás lettél volna, hogy hajadat nem kötöttem hozzá bakáidhoz, ezzel hátrafeszítve fejed. Nem láttam szükségesnek, eleget fogsz szenvedni így is a kompig. Behúztalak a raktérbe és egy párnát tettem az arcod alá.
Legyél jó kislány, szia -kaptál még egy puszit , és rád csuktam az ajtót.

-Nem hajtottam gyorsan, a komp menetrend szerint jár és nem szerettem volna, hogy idõ elõtt kikerülj a raktérbõl. És azt sem, hogy azért olyan nagyon kényelmesen feküdj ott hátul. Ezért -bár az út jó minõségû volt, kerestem néhány gödröt amibe "beletehettem" a Difender elejét és hátulját. A kompra való felhajtás elõtt még meg kellett hogy szabadítsalak a mozgásodat gátló kötelektõl és bilincsektõl baj esetére. A felhajtórámpa elõtt húzódtam félre az autóval, és másztam fel hozzád a raktérbe. Sminkednek nem tett jót ez a közel másfél óra, és ruhádon is látszott hogy ide-oda elcsúszkáltál a fémpadlón. Megszabadítottalak a kötelektõl és a bilincsektõl, de a ruhád alatti láncok természetes maradtak. A hosszú megkötözöttség miatt nem tudtál magadtól járni, ölben vittelek az elsõ üléshez. Az alatt a pár perc alatt elég jól összeszedted magad, amíg az elõttünk lévõk behajóztak. Azért még nem mûködtél teljesen normálisan, mert az irányító matróz utánad nézett mikor a fedélzetre indultál és megkérdezte tõlem:

-Jól van a hölgy? Nincs szükségük segítségre?

-Köszi semmi baj. Most kezdett el aerobicra járni, és izomláza van.

A büfében kávét, sütit, ásványvizet vettem mindkettõnknek, amíg Te a mosdóba mentél rendbe tenni magad. Igyekezeted csak az arcodat tekintve volt eredményes, ruhád pocsékul össze volt gyûrõdve.

Olyan hülye vagy, miért nem vetted le rólam a többi láncot is? Tudod milyen nehéz így pisilni?

-Na ja, és gondolj bele majd a kakiba! -vigyorogtam.

-A komp út három órája kínzatásod szünete volt. Kiültünk a fedélzeti nyugágyakba, bámultuk a sötétet, és szívtuk a sós tengeri levegõt. Beszélgettünk mindenfélérõl. Csodáltalak, hogy mennyire külön tudod választani rabnõi és sima egyéniséged. Sokszor úgy tûnt, hogy el van rejtve rajtad egy kapcsoló. Hazajöttél, mint dühös fõnökasszony magadra zártad a fürdõszobát, majd kisvártatva elémálltál terpeszben, kezeidben a bilincseiddel. Nehéz volt ellenállnom Neked, nem is nagyon tudtam. Nem zavart, hogy felmerült bennem a kérdés ilyenkor: most ki is irányit, kit? Pirosra pacskolt feneked elég jó választ adott végeredményben.

-Most is biztosra vettem, hogy kikötés elõtt figyelni fogsz utasításaimra.

-Szeretted bámulni a hajó oldalán habzó vizet, áthajoltál a palánkon. Mögéd léptem, lábammal terpeszbe toltam lábaid, és hátulról rád hajolva hozzád simultam. Rögtön jött a válasz, kicsit még jobban "bepucsitottál". Simogatni kezdtem melleid, hasad, tenyerem alatt éreztem a láncokat, végigkövettem útjukat testeden.

-És ha pisilésnél levettem õket? -kérdezted

-Tudom, hogy nem tettél ilyet. Magam felé fordítottalak, és elkezdtem lecsókolni arcodról a sós vízpermetet

-Megbizom benned, szeretlek!

Mikor partra kerültünk, megint mellém ültettelek, minden bilincs és kényszerítõ eszköz nélkül. Csodálkoztál is eléggé. Félórányi autózás után értünk ahhoz a földúthoz, ami a házhoz vezet az erdõn keresztül. Ráfordultam, majd néhány száz méter megtétele után megálltam.

-Te innen gyalogolni fogsz! - mondtam

Engedelmesen kiszálltál, és parancsomnak megfelelõen már indultál is volna.

-Na nem, nem! Ennyire könnyen azért nem úszod meg ugye tudod? Gyere csak, ülj ide a hátfalra. Lenyitottam a hátfalat, a raktérbõl széles szigetelõ szalagot vettem elõ.

-Kérem a lábad.

Cipõdet szépen hozzáfogattam a lábadhoz.

-A másikat is légyszives -az is elkészült néhány pillanat alatt, így a cipõid már nem tudtak leesni a lábadról és Te sem tudtad levenni õket. Karikás nyakörvet, és kötelet tartottam az orrod elé.

-Válassz, melyiket szeretnéd?

Kezdted sejteni mit tervezek, de ugye teljesen biztos nem lehettél a dolgodban, ezért meggyõzõdés nélkül, de a kötelet választottad. Utóbb kiderült, jól tetted, mert így kezeid elõtted kötöttöm össze, és nem a hátad mögé bilincseltem, mint ahogy tettem volna, ha a nyakörvet választod. Tényleg ijedten néztél rám mikor elõször rongyokba csavartam a csuklóid-, mert ilyet csak akkor csinálok, ha komolyan felakasztalak valahova lógni. A szálakat szépen elrendeztem csuklóidon, majd a kötél másik végét a vonófejhez rögzítettem. Ruhádat szépen összefogva megemeltem és a fogaid közé nyomtam.

-Tartsd csak szépen amíg leveszem a láncokat kérlek szépen..

Több kilométerre voltunk még a háztól, és igazán nem szeretettem volna, ha a sok gyaloglás miatt szétdörzsölõdik a puncid. Sok mindenben lesz még része, ne tegyük használhatatlanná idõ elõtt.
-Akkor talán indulhatnánk is….?

Némán bólintottál.

Egyesbe kapcsoltam, felezõ nélkül alapjáraton kezdtünk gurulni. 4-5 méterre lehettél a kocsi mögött, így a hátsó piros lámpák szépen fénybe vontak még. Kezeidet elõre tartva,a kötelet kicsit feszítve lépegettél. Figyeltelek a tükörben, a lámpák fényében próbáltad felfedezni a kiálló gyökereket, köveket. Volt mire figyelned, ezt a kocsi döccenéseibõl is éreztem. A lassú haladás nemigen kötötte le a figyelmem, bár rád pillanatról pillanatra kellett figyelnem a tükörben, így egy lemezt nyomtam a cd-be. Azután még egyet, majd még egyet és még egyet, ahogy múlt az idõ.

Tudom, hogy a magas sarkú cipõ hosszú ideig tartó viselése milyen megpróbáltatást jelent a hölgyek számára, ezért kíváncsian vártam ezek megjelenését rajtad. Megszaporáztad lépteid, hogy egészen a kocsi mögé érjél és így nyerj kötélhosszt ahhoz, hogy kis idõre megállva megpróbáld az egyik lábaddal a másikról lerugdosni a cipõd. Néhány próbálkozás után azonban beláttad, a szigetelõszalag jól tart. Akkor ugyanezzel az elõre futásos technikával, de megkötözött kezeiddel kezdted megbontani a szalagot. Sokadszori próbálkozás után sikerrel. Leesõ cipõd beleveszett mögöttünk a sötétbe. Így néhány perc küzdelmes munka után sokkal rosszabb helyzetbe kerültél átmenetileg, mint az elõbb voltál. Hiszen az egyik lábadon még ott volt a cipõ, a másik már harisnyásan ugyan de mezítláb. Ez a helyzet nem könnyítette meg a dolgod a kocsi után futásban. Figyeltelek, sokszor az utolsó elõtti pillanatban kezdtél el futni, mert ha még egy kicsit is vársz, az autó menthetetlenül elránt. Mikor a hetedik cd-t cseréltem, már látszott rajtad a fáradtság. Egyre többet bukdácsoltál. egyre nagyobbakat rántott rajtad a kötél. Mintha kiabáltál is volna, de nem hallottam mit, mert olyan fortissimóban csaptak fel a hangszórókból a leomló fal zajai. Valószínûleg csak szidhattál, mert vonszolódva ugyan, de szépen gyalogoltál. Ezek után durván egy negyedóra múlva estél hasra elõször. Most adtál hálát a sorsodnak - és bevallom én is -hogy kezeidet elõre köttetted. Támaszkodni, tompítani tudtad az esést, és így nem is lett semmi bajod. Kuplung, fék, megállás, motor kikapcsolva hátramegyek hozzád. Felsegítelek, újra lenyitom a hátfalat, segítek felülni, pihenj egy kicsit. Darabonként megetetek veled egy fél tábla csokit, és szenyózás nélkül inni is kapsz. A raktérlámpa halovány fényében is jól látszik milyen koszos vagy. Harisnyád talprésze teljességgel eltûnt bokádig. Estélyidnek sem tett jót a hasra esés, egy szó, mint száz, sajnálom, hogy nincs itt egy kis kávézó, ahová kiültethetnélek pihenni. A maradék ásványvízzel leöblítem lábaid, és csomagodból elõkeresem edzõcipõdet. Rád adom õket, mert szükségtelennek tartom további mezítlábas sétáltatással gyötörni lábaid, mert lesz még mit szenvedniük a továbbiakban, és nem célom, hogy véres sebeket szerezz. A kedvezménynek viszont drága árat szabok. Nagy szájpecket kapsz -akkora a labda, hogy alig fér a szádba- és orrodat pedig csiptetõvel fogom össze. Levegõt csak a labdába fúrt lyukon kapsz., nehéz perceknek nézel elébe ez kétségtelen. Simogatlak, megigazgatom arcodba hulló hajad. Éppen indulnánk ismét, mikor elered az esõ. Szép lassan, de megmásíthatatlanul. Ismét hátramegyek hozzád, és egy két mozdulattal letépem a ruhád.

-Még csak az hiányozna nekem, hogy a vizes göncödtõl tüdõgyulladást kapj….

Végignézek rajtad, gyönyörû vagy még ilyen zilált állapotodban is. Egy egyszerû embernek nyilván furcsán mutatnál edzõcipõddel, a lábad között szétvágott harisnyádban és a hatalmas labda miatt csordogáló nyáladdal. Engem ez a látvány viszont végtelen boldogsággal tölt el. Megtehetem Veled mindezt, az enyém vagy. De furcsa ezt mondani, hálát is érzek. Hogy megtehetem Veled mindezt, és hogy az enyém vagy. Csodálatos érzés ez!!! Hasonlítani sem tudom máshoz, átélése olyan fokú gyönyörrel tölt el mindig, hogy az szinte elmondhatatlan.

Most is így vagyok ezzel. Tudom, hogy gyötörlek, hogy fájdalmat okozok neked, mert még kilométereket foglak vonszolni a kocsim mögött a szakadó esõben, de hajt a véremben szétáradó adrenalin. Nem érdekel semmi más, csak Te ott hátul. Te is élvezed, még ha jajongsz, kiabálsz, vagy vergõdsz is sokszor! Egymásra találtunk, lelkünkbõl fakadóan korbácsoljuk egymás vágyait egyre és egyre feljebb. Örömünk beteljesülésének zálogai mi magunk vagyunk a másik fél számára. Mindez addig lesz így, amíg Te, úgy akarod. Ez látszólag ellentmond pillanatnyi helyzetednek, hiszen megkötözött kezeid másnak nem sugallanák ezt a valóságot. De Te tudod, hogy így van, s mégis, eszed ágában sincs élni a lehetõséggel. Csak egy szavadba kerülne és máris bent ülhetnél a kocsiban, de hogy mondhatnád ki ezt a szót úgy, hogy ne hazudtold meg vele saját vágyaid? Most alig várod hogy vége legyen ennek a gyaloglásnak, hogy megérkezz a házhoz még akkor is, ha tudod ott belül mik várnak még rád a továbbiakban, s azt is, hogy nem kapsz kegyelmet! Nem kell Neked kegyelem! El akarod szenvedni mindazt, ami még Rád vár, bár még fogalmad sincs arról mik lesznek ezek, mert szükséged van rá, hogy eltelj a fájdalommal vegyes kiszolgáltatottság érzésével. S hogy ehhez olyan út vezet, amin sikoltozol, ordítasz, vergõdsz majd, nem bánod. De az út végén ott állsz majd meggyötörve ugyan, ámde boldogan! És ez mindent megér!

Ezekért kívántad bárcsak indulnék már el, mit törõdsz Te a szakadó esõvel!

És én elindultam. Az elõbbi néhány perces kis pihenõ erõt adott neked. Lábadnak is könnyebbség volt az edzõcipõben, és leszámítva a hatalmasra szétfeszített szád és összecsíptetett orrod, egészen jól érezted magad. S elkövetted azt a hibát, hogy én ezt észre is vehessem. Azonnal meg is kaptad büntetésed. A kézi gázzal picit emeltem a motor fordulatszámán, így kettesbe kapcsolhattam a váltót, téged lassú futásra kényszerítve. A labdába fúrt egy lyuk hamarosan kevésnek bizonyult arra, hogy levegõt is kapjál, és a nyáladat is kicsorgathasd rajta. Így már problémát jelentett minden lélegzetvételi kísérleted, felgyülemlett nyáladtól köhögni kezdtél, és így már egyáltalán nem jutottál levegõhöz. Megállítottam az autót. Lehajtott fejjel térdre borultál a sárba. Néztem az órám, három perc pihenõt engedélyeztem Neked így. Utána megint sétáltattalak, majd megint jött egy futás. Nagyon kellett Rád figyelnem, de többször végigcsináltattam Veled ezt a periódust. Lassan kezdtél erõd végére érni, és így én sem bántam már mikor megláttam a fák között a ház fényeit. Az én megsétáltatásom miatt kapott büntetésedbõl már csak néhány száz méter volt hátra. Így nem kaptad meg az óra szerint járó pihenõd, hanem lassítás nélkül továbbhajtottam a garázsként szolgáló kis épületig. Köhögve, fuldokolva feküdtél hason a kötél végén a sárban. Megváltásnak érezted mikor levettem rólad a csipeszt, és kivettem szádból a labdát. Végre rendesen kaptál levegõt, nagyokat, mélyeket lélegeztél, nem szóltál, valószínûleg pillanatnyilag nem is tudtál volna. Fekve hagytalak, a vonófejrõl oldoztam le a köteled. A kocsival beálltam a garázsba, majd visszamentem érted. Felsegítettelek, a földrõl markomba gyûjtöttem a kötelet, majd karodnál fogva bevezettelek a garázsba. A kötelet átvetettem az egyik tetõgerendán, meghúzván a fejed fölé emelve ezzel kezeid. Megfeszítve a kocsi lökhárítójához kötöttem. Mélyeket lélegeztél, élvezted hogy akadálytalanul áramlik tüdõdbe a levegõ. Néha milyen apró dolgoknak is tud örülni az ember. S még ha az állkapcsaid sem fájnának ennyire….

-Pihenj egy kicsit, addig én leöblítem az autót, és majd Téged is lemoslak. Te csak álltál ott, fejed fölé emelt kezekkel, csorgott rólad a sáros lé, nagyokat szipogtál, és karodhoz dörzsölted az orrod. Végignéztél magadon……

-Szeretnék megfürdeni… ha lehet -tetted hozzá.

-Egy pillanat, mindjárt fogsz is, csak hadd mossam le a kocsit, nehogy rászáradjon a sár.

Végletekig akartam elmenni ezért úgy tettem, mintha, még az autó is fontosabb lenne jelenleg Nálad. Ezért aprólékos alapossággal dolgoztam, még ezzel is próbára téve tûrõképességedet.

-A fenébe, elfogyott a melegvíz! Na mindegy! Akkor a kocsi már így marad. Akkor most jössz Te, hideg vízzel.

Köteleket vettem fel az asztalról, amiket. a bokáidra kezdtem hurkolni.

-Azt mondtad, fürödhetek, kezdtél replikázni.

-Hát persze! De nézz már végig magadon, hogy nézel ki? Így nem engedlek be a házba, összekennél mindent. Elõbb itt leslagozlak kicsit.

Néhány pillanat múlva kezeiden lógtál. Lábaid terpeszben, de vízszintesen nyújtva szétkötözve. Levettem cipõid, és most már végérvényesen megszabadítottalak harisnyádtól, bugyidtól, átvágott pántokkal melltartód is a földön landolt. Teljesen meztelenül lógtál ott elõttem, széttárt lábakkal. Langyosra kevertem a csapokkal a vizet, mert persze hogy nem fogyott el a meleg víz, majd fröcskölni kezdtelek, felülrõl lefelé. Két tenyereddel, karjaiddal kezdtem, hajad majd arcod következett, hátad, mellkasod, hasad sem maradt ki. Muffodat nagyon koszosnak találtam, így azon a tájékon sokáig idõztem a vízsugárral. Rángattad magad a kötelékeiden, próbáltál kitérni a víz útjából, természetesen sikertelenül. Lábaid következtek, ez elõbbiekbõl adódóan combjaiddal már nem sok dolgom volt, Fáradt talpaidnak és lábujjaidnak kis hidro masszázzsal akartam kedveskedni, ezért erõsebbre állítottam a sugarat és neki kezdtem. Alaposan végigverettem az ujjaid, és talpboltozatod. Csikis voltál, ezért csak néhány pillanatig bírtad nevetés nélkül az erõs sugárral való kezelést. Olyan aranyosan nevetsz, ezért adtam rá okot bõségesen.

Most következett a samponos lemosás. Vödörbe vizet tettem, abba sampont, majd kocsimosó kefével szépen végigcsutakoltalak. Nem nyomtam hozzád durván, azonban mégsem tetszett túlzottan elsõ tréninged befejezõ aktusa. A sok habtól úgy néztél ki, mint egy frivol pózban magát mutogató hóember. Bõ vízzel öblítettelek, kész is voltál. Megszabadítottalak köteleidtõl, újra lábaidon álltál, és nézegetted csuklóidon a rongy becsavarás ellenére is ittlevõ kötélnyomokat. Pokrócot terítettem Rád, ölbekaptalak.. Vállamra hajtottad fejed, és én a füledbe súgtam: sétáltatásból úgy gondolom egálban vagyunk, s akkor lassan hozzá is kezdhetnék egymás szórakoztatásának.

-Ragyogó ötlet, bár nekem eddig is tetszett a mûsor -mondtad. A következõ felvonáshoz ezért lenne egy ötletem...

Hatodik

Dóra szokás szerint 7-8 perccel a megbeszélt idõpont elõtt ért a találkozó helyszínére. "A legnagyobb udvariatlanság késni, váratni valakit. Inkább te várj másra" - tanították a szülei. Nem ment rögtön a találkozási pontra, percekig figyelte kissé távolabbról a helyet. Megnyugodva látta, hogy az emberek nem figyelnek a mély beugróra, senki még csak oda se néz. Közben egyre gondolkodott.

-Õrült vagyok, amiért belementem ebbe. Miért kell nekem ilyen hülyeséget csinálnom? Annyian szeretnének velem járni, akiket ismerek egy ideje, és akkor nekem pont ez kell?
Hétköznapi szemmel tényleg fura volt, amit tett. Egy olyan férfival fog találkozni, életében elõször, aki az apja lehetne: Dóra 25 éves, akit vár, az meg 47. És ez a férfi meg fogja alázni, fájdalmat fog neki okozni, és lehet, hogy cserébe még csak ki sem elégíti. Mindezt pedig azért teheti meg, mert Dóra ebbe elõre beleegyezett.

-Még mindig megfordulhatok, elmehetek - bíztatta magát, miközben két perccel a kitûzött idõ elõtt odasétált a beugró hátsó falához. Körülnézett, hátha észreveszi, ki figyeli, hogy idejött, hátha meglát valakit, aki idetart. De nem vett észre semmit és senkit, az emberek rá sem hederítettek. Aztán eszébe jutott az utasítás: nem bámészkodhat. Lehajtotta hát a fejét, cipõje orrát bámulta. Hátratett kezébõl mozdulatlanul lógott a táskája, mélyén rejtve azt, amit hoznia kellett. Közben pedig végiggondolta, hogy is került ide.

Akkor már hónapok óta járt fel a netes csevegõoldalra. Partnerkeresõ oldalnak titulálta magát a site, volt lehetõség társkeresõ hirdetés feladására is, de igazi vonzereje a chat volt. Dóra sokáig csak a társalgót látogatta, ahol érdekes emberekkel kötött virtuális ismeretséget. Sokan tényleg semmi másért nem jártak fel, mint beszélgetni; kialakult társaságok voltak, sokan ismerték egymást valóságosan is. Szerveztek bulikat, de Dóra egyszer sem ment el, mindig olyankor voltak, mikor nem ért rá. Pedig hamar befogadták, sokakkal úgy beszélgetett már, mintha személyes ismerõse lenne.

Aztán egy nap üres volt a társalgó. Bulit szerveztek, Dóra tudta is, de remélte, azért talál valaki ismerõst. De még ismeretlen sem volt. Kíváncsiságból benézett a többi szoba közül is párba; természetesen kihagyta a leszbi és a homo szobákat, hiszen ott semmi keresnivalója nem volt: nem érdekelték a lányok, mint szexpartnerek, és minek ment volna be a meleg fiúk közé? Bekukkantott a szado-mazo csevegõk közé is. Bekukkantott, és ottmaradt. Nagyon meglepõdött, hogy a közösben ugyanolyan "köznapi" témákról folyik a csevegés, mint a társalgóban. Többen is megszólították, de senki nem volt tolakodó, a legtöbben, mikor megmondta, hogy csak "kukkol", nem is szóltak többször hozzá. Kivéve egy embert...

-Pelyhecske? - kérdezte valaki kellemes hangon Dóra chat-nevét. - Painman vagyok.
Igen, õ volt az, aki "rászállt" a chaten. Nem volt tolakodó, inkább kérdezgetett, magyarázott. Hiszen óhatatlanul használt olyan szavakat, amelyeket Dóra nem ismert, és ezzel elindított egy kérdéssort, mert a válaszok újból csak kérdéseket szültek. A férfi pedig türelmesen magyarázott, és õ is kérdezett, sokszor indiszkrétnek tûnõ dolgokat, de olyan odavetve, hogy Dóra néha észre sem vette, mennyi bizalmas dolgot mesél el magáról.

-Igen, én vagyok - válaszolt, továbbra is maga elé nézve, de most már észrevéve a férfi cipõjét is, ami eddig a gondolkodás közben fel sem tûnt.

Hirtelen megérezte, hogy a férfi keze végigsimít az oldalán, a combja közepétõl majdnem a hónaljáig. Megrezzent, de nem húzódott el, mert eszébe jutott, miért is történik: most ellenõrzi, hogy betartotta-e az utasítását. De minden rendben volt.

-Gyere!

A férfi megfordult, elindult, Dóra pedig követte. Még most sem nézett fel, csak a férfi lábát, cipõjét nézte, miközben haladtak a "tetthely" felé. A férfi röviden, pár szóval elmondta útközben, hová is mennek, és az elsõ percekben mit kell Dórának tenni, de ettõl eltekintve szó nélkül mentek jó öt percet.

Egy régi, legalább százéves bérház kapuját nyitotta ki a férfi. A kapualjból oldalt nyílt a lépcsõház, és a másodikon, ahová felmentek, a lépcsõházból nyílt a lakás. A bejárati ajtóval szemben egy másik, csukott ajtó volt, oldalt pedig ablak a körfolyosóra. Dóra megállt a csukott ajtó elõtt. Még mindig lefelé nézett, csak hallotta, hogy fordul a zárban a kulcs, és azt is, hogy a férfi kihúzza. Aztán érezte, hogy a férfi ismét végigsimít a testén, most már lassabban, erõsebben. De nem talált hibát, a lányon a parancs szerint nem volt sem bugyi, sem melltartó.

Aztán Dóra lépteket hallott: a férfi végigment az elõszobán. Kicsit csikorgott a kilincs, mikor kinyitotta az ajtót.
-Igyekezz!

Majd ismét ajtónyikorgás, kilincs-csikorgás. Dóra egyedül volt. Nekiállt végrehajtani az útközben kapott utasításokat: elfordult, szembe az ablakkal, és levetkõzött. Gyorsan ment, hiszen csak a cipõbõl kellett kilépni, kilazítani és levenni a szoknyát, kigombolni és levenni a blúzt: máris meztelen volt. Aztán letérdelt, ahogy egy képen látta: zárt sarkak, terpesztett térdek, tarkóra tett kéz. És mindezt az ablakkal szemben. Nem tudta, belátni-e a körfolyosóról és észrevette-e valaki. De nem is volt érdekes, sosem volt szégyellõs. Lassan elszámolt százig, majd köhintett kettõt, jelezve, hogy kész van.

Amíg vetkõzött, amíg így várakozott, Dóra megint a történtekre, a chatre gondolt. Hetekig beszélgettek, minden nap több órát. A férfi kérdezgetett, és fõleg válaszolt Dóra folyton szaporodó új kérdéseire. A lány rájött, hogy micsoda téveszméi voltak eddig errõl a világról. Korábban az erõszakkal, kényszerrel, az egyoldalú szexuális élvezettel azonosította. A beszélgetésekbõl megtanulta, hogy szó sincs ilyesmirõl. Megtanulta, mi a különbség az "egyszerû" s/m és a BDSM között, megtanulta, hogy miféle szereplõi vannak ennek a világnak, és még rengeteg mást is. A férfi kérésére, majd késõbb "önszorgalomból" jónéhány internetes oldalt is végignézett. Írásokat olvasott, képeket és klipeket nézett. Eleinte szörnyülködött. Aztán megszokta. Késõbb már észrevette azt is, hogy melyik írást írta "bennfentes", és melyik a fantázia szüleménye. A képeken, filmeken is észrevette a beállítottságot, a csalást. Észrevétlenül elméleti szakértõvé vált; igaz a férfival mindig megbeszélte a látottakat, olvasottakat. És a férfi türelmes és megértõ volt: magyarázott, de olykor csak rávezetett a helyes megoldásra, hagyta, hogy Dóra maga jöjjön rá bizonyos dolgokra.

A legfontosabb dolog, amire Dóra így rájött, az volt, hogy õ világéletében engedelmeskedett: a szüleinek, a tanárainak, a fõnökeinek. Sosem volt lázadozó, teljesen természetesnek fogadott el és hajtott végre (legalábbis számára) logikátlan utasításokat, érthetetlen dolgokat. És nem csupán megtette, hanem még jól is esett. És (még a gondolatba is beleremegett) így volt ez a szexben is. Sosem volt kezdeményezõ, mindig hagyta, hogy a partnere irányítson. És (ennek a beismeréséhez kellett a legtöbb lelkierõ) sosem volt ellenére a szex közben a keménység, a durvaság, a fájdalom. Igaz, eddig egyszer fordult csak elõ komolyan: az egyik fiú szeretkezés közben úgy megszorongatta a karját, combját, fenekét, mellét, hogy napokig látszott a nyoma. Akkor bosszantotta, felháborította a dolog, úgyhogy azonnal szakított is a fiúval. De most, visszagondolva, rájött, hogy az volt az egyik legjobban élvezett szeretkezése.

Igazából még most sem érti, hogy nem sokkal ez után a felismerés után, pont egy hete, miért is írta le azt az ominózus mondatot, és ha már megtette, miért nem visszakozott azonnal, vagy az elmúlt hét folyamán bármikor. Hiszen megtehette volna. De ha már kimondta, tartotta is magát ahhoz, amit akkor leírt: "szeretnélek szolgálni".
A férfi pedig visszakérdezett: "jól meggondoltad"? Akkor igennel válaszolt, és azóta is minden nap. Csak most, amikor odaállt a megbeszélt helyre, támadtak kétségei. De odaállt, és útközben sem fordult vissza, pedig amíg nem értek be a házba, megtehette volna. De nem tette, és most itt térdepel, várva, hogy...

-Gyere be!

Majdnem felállt, de aztán eszébe jutott az elõírás: csak azt teheti, amire parancsot vagy engedélyt kapott. Márpedig a parancs csak annyi volt: menjen be. Nem állt tehát fel, hanem térden csúszott végig az elõszobán, lassan, nehézkesen, hiszen életében elõször csinált ilyet. Közben pedig mintha eltûntek volna a kétségek, de elõtört egy másik típusú kételkedés: "remélem, végig tudom csinálni, remélem, meg lesz velem elégedve"; ez járt csak a fejében.
A férfi az ajtóval szemben, talán egy méterre egy fotelben ült. Dóra még mindig maga elé nézett, a fotelt csak késõbb látta, de azt észrevette, hogy férfin nincs cipõ, zokni, nadrág, csak egy strandpapucs. (Azt már csak késõbb látta, hogy az alsónadrágot és az inget nem vette le.) Közvetlenül a férfi elõtt állt meg, és várta az elsõ igazi parancsot, hiszen az eddigiek inkább még az elõkészületekhez tartoztak.

-Üdvözölj! - hangzott a kellemes bariton.

-Alázatosan köszöntöm, Uram és parancsolóm. - A chaten természetesen tegezõdtek, hiába volt a férfi majdnem kétszer annyi idõs; ott ez a szokás. Itt azonban csak a férfi tegezte Dórát, a lánynak magázva kellett hozzá beszélnie.
És az üdvözlésnek ez csak az elsõ fele volt, a szóbeli. A második fele tettel történt: Dóra megcsókolta Ura eléje tartott kezét. Életében elõször tett ilyet: még soha senkinek, sem férfinak, sem nõnek nem csókolt kezet. Vegyes, részben konzervatív, részben liberális nevelést kapott: elvárták, hogy mindenkivel tisztelettudó legyen, de kezet senkinek nem kellett csókolnia. És neki is csak egyszer csókolta meg egy bolondul rajongó fiú a kezét, amikor nagyon romantikusan egy nyári estén szerelmet vallott neki egy parkban a padon (azaz Dóra a padon ült, míg a fiú elõtte térdelt). De most nem volt idõ a múltat idézni.

-Alapállás!

Dóra feltápászkodott, a hosszú térdelés után, tarkóra tett kézzel ez nem is volt olyan egyszerû, és igyekezett szabályosan állni: széles terpeszben, befelé fordított lábfejjel, változatlanul lehajtott fejjel, tarkóra tett kézzel. Most látta csak meg igazán a férfit, hiszen állva magasabb volt a fotelben ülõnél (tudta, hogy ha mindketten állnak, a férfi pár centivel magasabb). Ura hátradõlve nézegette a formás lányt. Dóra tudta, hogy felemás látványt nyújt: este gondosan leborotválta a szõrt lábáról, karjáról, hónaljáról, de ágyékát úgy hagyta, ahogy volt. Régebben 3-4 naponta azt is szõrtelenítette, de a férfinak az volt a kívánsága, hogy ne tegye. Már egy hetes volt rajta a borosta. Viszont minden más rendben volt, nem csupán ilyen értelemben. Dóra tudta magáról, hogy szép, hogy jó az alakja, hogy kívánatos a teste. Épp eleget látta magát a tükörben, hogy tudja, mit néz, mit lát a férfi. Az egyetlen, amivel nem volt igazán kibékülve, a nyaka volt: rövidnek és kissé túl vastagnak gondolta. (Nem volt igaza, ha nem is "hattyúnyaka" volt, de szép, formás volt ez a testrésze is.) A lágy ívvel induló, nem túl nagy, de kerek és kemény cicik a kis udvarból szemtelenül meredezõ rózsaszín bimbókkal, az ívelt has, a vékony derék, a meglehetõsen széles csípõ, a szép vonalú comb és láb, a kicsiny lábfejek (36-os cipõt hordott) a leghidegebb férfit is felizgatták volna. Márpedig Painman (Dórának fogalma sem volt a férfi igazi keresztnevérõl, igaz, ez fordítva is így volt) nem volt éppen hideg férfi. Miután alaposan végigmérte a lányt, megfogta az ágyékát.

-Borostás vagy. Lehet egy rabnõ borostás?
-Nem lehet, Uram. Kérem, büntessen meg érte.

Dóra tudta, hogy a férfi számára ez egy megszokott kezdés, beszéltek errõl épp eleget. Az értelmét is tudta: ez adja meg a bemelegítést, az alapot mindahhoz, ami következik majd. Még arra is rávezette a férfi, miért fontos neki magának is ez az apró szabálytalanság.

-Fordulj jobbra! Bokafogás!

A lány oldalt fordult, s lehajolva megfogta a bokáját. Közben látta, hogy a férfi kezében egy fakanál van. A következõ pillanatban egy ütés csattant a fenekén. Nem túl erõs, de nem is kellemes. A két félgömb felváltva kapta az ütéseket, egyenletes idõközönként, azonos erõvel négyet-négyet, majd egy-egy erõsebbet, már fájdalmasat. De Dóra nem jajdult fel, csak épp felszisszent. Az átlagosnál jóval magasabb fájdalomküszöbe volt.

-Jól van. Állj fel, indulj a fürdõbe!

A lány felegyenesedett, és indult. Tudta, melyik ajtó vezet a fürdõszobába, a férfi elmagyarázta a lakás beosztását. A házhoz és a lakáshoz illõen a fürdõszoba is tágas volt. Hatalmas kád (Dóra irigykedve nézte, az õ garzonjában csak egy ülõkád volt), mosdókagyló, a kád mellett a WC, vele szemben nagy automata mosógép.

-Ülj a WC-re! Csússz egész elõre és dõlj hátra, a lábad terpeszd szét!

Kényelmetlen pozitúra volt, Dóra hátát égette a hideg a csempe, lábát a kõpadló. És kapaszkodnia kellett az ülõkébe, nehogy még jobban elõrecsússzon.

A férfi megnyitotta a csapot a mosdóban. Szivaccsal benedvesítette a lány ágyékát, majd borotválkozó-gélt kent rá. Aztán odaguggolt a lány széttárt lábai közé, és elkezdte borotválni. Dóra félt, de nem mozdult, nem szólt. Amíg csak a dombján siklott a penge, nem is volt különösebb baj, amikor azonban a férfi áttért a nagyajkakra, a lány elkezdett remegni. Igazából nem a félelemtõl, egyszerûen túlfeszültek az izmai. A férfi egy kicsit meg is állt, de aztán folytatta. Nem volt kíméletes, de durva sem, egyszerûen precízen csinálta, amit csinált. Dóra pedig meglepve érezte, hogy kezd nedvesedni. Amikor saját magát borotválta, semmi ilyen nem történt.

Észre sem vette, mikor végzett a férfi. Csak arra figyelt fel, mikor a szivaccsal letörölte a gél maradékát.

-Ég a bõröd?
-Igen, Uram - válaszolt az igazságnak megfelelõen, bár ez is csak a kérdést hallva tudatosult.
-Szeretnéd, hogy bekenjem? - a férfi egy after-shave balzsamos palackot tartott a kezében.
-Kérem, Uram, enyhítse a bõröm égését.

A hûsítõ krém nagyon jólesett a lánynak, a simogató mozdulatoktól pedig, ahogy a férfi elkente, még nedvesebb lett.

-Visszamegyünk - pakolta el a férfi a kellékeket.

Dóra követte a szobába, ahol fel kellett feküdjön az asztalra. Fura asztal volt, keskeny, mint egy dohányzóasztal, mégis magas, mintha étkezõasztal lenne. De nem sok ideje volt ezen tûnõdni, arra kellett figyeljen, hogyan is helyezkedik el. Csak félig fekhetett az asztalon: a fél feneke már le kellett lógjon. És persze terpesztett lábbal, de a talpa nem érhetett le a földre. Kényelmetlen volt. De ezt a kényelmetlenséget hamar elnyomta egy másik: a büntetésé, melyet azért kapott, mert a férfinak kellett megborotválnia. Öt ütés a Vénusz-dombra, fakanállal; igaz, az elsõ négy enyhe volt, csak az utolsó fájt. És öt ütés a frissen borotvált ajkakra is, ez egy különös, lapos faeszközzel; persze most is csak az utolsó volt erõs.

-Köszönd meg!

-Köszönöm, Uram, amiért megbüntetett. Köszönöm, hogy megborotvált. Köszönöm, Uram, az újabb büntetést - engedelmeskedett a lány. Aztán kezet csókolt, hisz a köszönethez ez is hozzátartozott.

-Kelj fel, gyere utánam!

A férfi a konyhába ment, Dóra követte. Ez is régimódi, tágas helyiség volt, de voltak benne modern eszközök is. A kredencbõl két félliteres bögre került elõ: egyformák, csak a színezésük tért el.

-Csinálj teát! Magadnak is. Nekem ebbe - mutatott a férfi az egyik bögrére. - Itt van a tea, az édesítõ, a citromlé. Nekem erõsre csináld, és négy tablettát tegyél bele, citrom nem kell. Magadnak olyat csinálsz, amilyet akarsz. Ha kész van, tálcára teszed és behozod. Behozod azt is, amit mondtam, hogy hozzál magaddal.

Az egyedül maradó Dóra elõször azt nézte meg, miben is tudna vizet melegíteni. A tûzhelyen ott állt egy teáskanna, méghozzá üresen. A lány az egyik bögrébõl töltötte át bele a vizet, valamivel több, mint kétbögrényit. Gáztûzhely volt, amit Dóra nem szeretett, félt tõle, de más lehetõsége nem volt, felrakta hát a kannát az egyik égõre. Szerencsére a gázt nem gyufával kellett meggyújtania, volt elektromos gyújtó is.

Aztán elõkészítette a bögréket. Két filter a férfinak, négy édesítõtabletta. A magáéba csak egy filtert és három tablettát tett, de belecsöppentett pár csepp citromlevet is. Ritkán teázott, de nem szerette, ha a tea erõs, ha túl édes, és citrom nélkül nem is volt hajlandó meginni. Rátette a bögréket a tálcára. A víz még nem forrt, úgyhogy kilépett az elõszobába a táskájához. Kivette, amit a férfi utasítására hozott, és azt is a tálcára tette: a vibrátorát, amibe reggel friss elemet tett, meg a két csomag óvszert. "Én is vehetnék, de szokj hozzá, hogy szexuális kellékeket veszel", mondta a férfi még a chaten. Azt is elõírta, hogy ne drogériában, patikában vagy szupermarketben vásárolja, hanem szexboltban. Dóra piros arccal, szégyenkezve mondta a fiatal eladónak, mit is kér. Amikor pedig a fiú elétett vagy féltucat különbözõ fajtát, legszívesebben kiszaladt volna. Remegõ kézzel bökött rá az egyikre, nem is figyelte igazán, milyen.

A teáskanna elkezdett sípolni. Dóra levette a tûzrõl, elzárta a gázt, aztán a forró vizet kitöltötte a két bögrébe. A férfiét majdnem tele, a magáét csak kétharmadig. Mozgatta, áztatta a filtereket, majd mikor kellõen sötétnek találta az italokat, kivette, és a szemétbe dobta. A saját bögréjét feltöltötte kis hideg vízzel, hogy ne égesse meg a száját. Egy kevés hideg vizet a férfiéba is tett, de az jóval melegebb maradt, mint az övé. Aztán felvette a tálcát, és bevitte a szobába.
Painman a fotelben ült, és egy könyvet olvasott. Dóra letette a tálcát az asztalra, a férfi mellé, majd letérdelt. "Ha nem kapsz más parancsot, térdelned kell" látta maga elõtt a chaten kapott instrukciót. Az utasítás kiadója pedig letette a könyvet, és elvéve a bögrét, belekortyolt a teájába.

-Jó, pont így szeretem. Idd te is a magadét. Nem kell siess.

Dóra tehát nyugodtan kortyolgatta teáját. A férfi is lassan iszogatta a sajátját, olykor vissza is tette a bögrét. Közben le-lenyúlt, belekócolt a lány hajába, végigsimított az arcán, a mellén. Dórát persze ezzel még jobban felizgatta: a mindig kemény bimbók még keményebbek, merevebbek lettek, és bizony érezte, hogy alul is egyre nedvesebb. Teázás közben pedig megint volt ideje gondolkodni. Magát a teázást sem értette pontosan, miért van, csak sejtette. Most nem a múltra gondolt, hanem arra, mi következhet még? Ami eddig történt, nem volt sem különösebben fájdalmas, sem igazán megalázó. Nagyjából erre, ilyesmire számított, de hiszen a kezdést elvileg ismerte. Innentõl viszont semmit nem tud...
Elfogyott a tea, Dóra visszatette a bögrét a tálcára. Hamarosan a férfié is ott volt.

-Vidd ki a tálcát, aztán folytatjuk, amiért itt vagyunk.

Dóra most térden csúszva ment. Útközben észrevette, hogy a tálcán csak a két bögre van rajta. Örült, hogy nem befelé kellett így hoznia, hiszen akkor könnyen kiloccsanhatott volna a bögrék tartalma. A konyhában gyorsan felállt, kiöblítette a bögréket (tudta, ha nem így tesz, a tea nehezen eltávolítható nyomot hagy), majd ismét térden igyekezett vissza a szobába. Most már szabályos pozícióban helyezkedett el a férfi elõtt; a teázás közben ugyanis lazább, pihenõ tartást vett fel. Közben észrevette, hogy míg kint járt, az asztalra valahonnan egy nagy csomó csipesz került.

-Mondtam, hogy egyelõre csak felmérem, mit viselsz el. Ami eddig történt, az csak egy könnyû bemelegítés volt, most kicsit komolyabbra fordítjuk a dolgokat.

A férfi ezzel ismét "kezelésbe vette" Dóra mellbimbóit. Pár simítás után a bimbók teljesen keményen, mereven ágaskodtak. A következõ pillanatban pedig egy-egy csipesz került mindkettõre. Dóra felszisszent. Az elmúlt héten ugyan titokban saját maga is próbált ilyesmit, de azok a csipeszek nem voltak ilyen erõsek, csak közönséges ruhacsipeszek voltak. Ez viszont valami más volt: láncos csipesz. Erõsebb volt a rugója, jobban szorított. És a ruhacsipeszeknek szinte semmi súlyuk nem volt, míg a két csipeszt összekötõ láncnak bizony volt súlya, ha nem is sok, és érezhetõen húzta lefelé a bimbókat.

-Feküdj az asztalra!

Dóra érezte, hogy a felállás közben meglendülõ lánc újraéleszti bimbójában a fájdalmat. De amint az asztalon feküdt, megkönnyebbült: már csak a csipesz szorította, de ezt egyre kevésbé érezte. Most máshogy kellett elhelyezkednie: az asztal közepén feküdt, úgyhogy lábait csak úgy tudta széttárni, hogy egyben kicsit fel is húzta.

-Tiszta lucsok vagy. Felizgultál?
-Igen, Uram.
-És megengedtem, hogy felizgulj?
-Nem, Uram, Bocsásson meg, amiért az izgatásától felizgultam, kérem, büntessen meg érte.
-Egy kicsit szemtelen vagy, de nem baj. És természetesem, mivel kérted, megkapod a büntetést is.

Dóra érezte, hogy a férni a puncijánál matat. Elõször valamivel megtörölgette, majd kicsit kihúzta a kisajkakat. Aztán jött a fájdalom: mindkét kisajkára egy csipesz került. Egy harmadik meg összeszorította a kisajkakat. Ezzel Dóra nem kísérletezett, csak külön-külön rakott az ajkaira. De a szorítás fájdalma hamar átment zsibbadásba, úgyhogy elviselhetõ volt a dolog.

-Állj elém!

A férfi ismét a fotelben ült. A lány felkelt az asztalról, és ebben a pillanatban újjáéledtek a fájdalmak is. Mellén meglendült a lánc, az ajkakon pedig... Igen, az ajkakon lévõ csipeszeken súlyok voltak. Lehúzták az ajkakat, és mivel járás közben mozogtak, minden lépésnél új fájdalmat okoztak. Szerencsére csak három lépésbe került, hogy Ura elõtt álljon.

-Egy kis tornaóra következik. Zárt lábak, lábfejek kissé kifordítva!

Miféle tornaóra? Dórát meglepte a közlés, de engedelmeskedett. A súlyok nyomták a combja belsõ oldalát, és a mozgástól a lánc is megmozdult.

-Leguggolsz, zárt térdekkel!

Nem is volt nehéz, bár a térde szét akart nyílni.

-Széttárod a térdeidet!

Ez könnyen ment, de az eddig a combok szorításában levõ súlyok most szabaddá váltak, nagyot rántva az ajkakon.

-Összezárod!

Ez sem okozott problémát, viszont a következõ már nehezebben ment.

-Felállsz!

Ezt csak erõbõl, lendületesen lehetett csinálni, úgyhogy a lánc meg a súlyok megint lengtek és fájtak.

-Na még egyszer! Le! Szét! Össze! Fel!

A második ellen már kissé tiltakoztak az izmok. De meg kellett csinálnia harmadszor is, sõt, összesen hatszor a teljes sort. A végén már remegett a combja az erõfeszítéstõl.

-Elég, térdre!

Dóra megkönnyebbülten térdelt le. Szinte alig érezte a súlyok okozta új fájdalmat, örült, hogy egy kicsit pihenhet.

-Nem vagy valami jó erõben. Ezt gyakorold majd kicsit. Még mindig fel vagy izgulva?
-Már nem, Uram.
-Engem viszont felizgatott a látványod, ahogy tornáztál. Gyere közelebb, és könnyíts rajtam!

A férfi a fotel szélére ült, és széttette a lábát. Dóra közelebb csúszott, ehhez persze neki kissé összébb kellett zárnia a térdeit. Painman egyetlen mozdulattal kiszabadította az alsónadrágból ágaskodó szerszámát, majd közelebb húzta a lány fejét.

-Lássam, ehhez mennyire értesz!

Igazság szerint Dóra nem nagyon értett hozzá. Eddig egyetlen olyan fiúja volt, aki szerette az orális szexet, de csak elõjátéknak és kölcsönösen. Most viszont kölcsönösségrõl nem lehetett szó, csak neki kellett ügyködnie. Ráadásul ismét mozogtak a súlyok, a lánc. Lassan, finoman vette tehát szájába a szerszámot, és óvatosan kezdett szopni. Igyekezett testtel minél kevesebbet mozogni, lehetõleg csak a fejét mozgatta, meg persze a nyelvét. Az ütemet eleinte a férfi adta, ahogy a keze a lány fején volt, de késõbb elvette, mert Dóra egyre jobban beleérzett a lassabb-gyorsabb váltogatásába.

A férfi hirtelen ismét megfogta Dóra fejét, most két kézzel, és leállította a mozgást. A lány ösztönösen tovább mozgatta a nyelvét, és közben kicsit szívott is. Érezte, ahogy a férfi beleélvez a szájába. Meglepte a fura ízû, ragacsos folyadék, nem tudta, mit is tegyen. Lenyelnie nem akarózott, kiköpni nem tudta, de nem is merte. Nem tudta, hiszen még szájában volt a férfi szerszáma. Úgyhogy maradt a szívás és a nyalogatás, miközben gyûlt a szájában az ondó.

Aztán a férfi eltolta a lány fejét. Dóra szorosan összezárta a száját, de még mindig nem mert nyelni. Kinyitni sem, nehogy a férfi azt gondolhassa, hogy ki akarja köpni, ráadásul szõnyeg volt alatta, Arra még inkább nem merte kiengedni.

-Hajtsd hátra a fejed!

Dóra engedelmeskedett.

-Nyisd ki a szád!

Ez már más, ha most folyna ki, az nem kiköpés, úgyhogy Dóra kinyitotta a száját. Persze nem folyt ki semmi, hiszen hátra volt hajtva a feje.

-Jól van. Nyeld le, ami a szádban van!

Ez már egyértelmû volt. Korábban Dóra azt hitte, nem lenne képes ilyesmire, most meglepõdve érezte, hogy semmi undor nincs benne. Igaz, egyetlen nyelésre sikerült mindent eltüntetnie.

-Köszönöm, Uram, hogy kielégíthettem. Köszönöm, hogy kegyeskedett a számba élvezni.

Kapott valamit, tehát megköszönte - ez volt a szabály. Kicsit pihentek. Aztán Dórának oda kellett állnia az ajtóhoz. Nem az elõszobába nyílóhoz, hanem a másikhoz, melynek félfájába (ezt eddig észre sem vette) kampók voltak csavarva. Csuklójára és bokájára bõrszíjak kerültek, ezeket pedig a férfi hozzákapcsolta a kampókhoz. Dóra lábai fájón szétfeszültek, egész testét feszesen tartották a szíjak. Végül a férfi maszkot tett a lány szemére, aki ettõl fogva semmit sem látott.

Dóra testében a mozgás okozta fájdalom lassan elcsitult. Igaz, minden levegõvételnél picit megmozdultak a még mindig rajta levõ súlyok, meglendült a lánc, de már eléggé zsibbadt volt ahhoz, hogy ezt ne is érezze. Egészen más kezdte el gyötörni: mióta odaállt a beugróba, most kezdett el elõször igazán félni. Hiszen most teljesen ki van szolgáltatva, mozdulni sem tud. Nem is látja, mi történik, csak hallja, ahogy a férfi motoz, valamit rakosgat. Eddig módjában volt kitérni, csak nem volt rá szükség. De mi van, ha most a férfi elkezdi agyba-fõbe verni? Ha esetleg komoly kárt tesz benne? Nem tud védekezni. Valószínûleg a kiabálás is hiábavaló lenne: ez nem modern panelház, ahol a hatodikon is lehet hallani, ha valaki a másodikon eltüsszenti magát, hanem régimódi téglaépület, vastag falakkal. És ha a férfi betömi a száját? Akkor még a safe-word sincs. Igaz, ha nekiesik, valószínûleg az sem segít. Dóra megint nedvesedni kezdett, de ez nem a nemi izgalom nedvessége volt a puncijában, hanem a félelem izzadása. Érezte, ahogy a verejtékcseppek lassan végigfolynak a mellei közt, rá a hasára, ágyékára, combjára. Ráadásul egyre jobban kellett pisilnie is. Reggel óta csak a teát itta, de annak pont ilyen hatása van, élénkíti a vesemûködést.

Hirtelen megérezte, hogy a férfi ott áll elõtte. Aztán érezte, ahogy megemeli a láncot: már nem húzta le a melleit. Pontosabban: már nem lefelé húzta, hanem felfelé. Aztán megérezte a láncot a szájánál.

-Vedd a fogaid közé, harapd!

Dóra pedig engedelmesen ráharapott a láncra.

-Hajtsd hátra a fejed! Amennyire csak tudod!

Nem nagyon tudta, kemény melleit így nem lehetett emelni. Úgy érezte, mindjárt kiszakadnak a bimbói, annyira fájtak. És ismét meglendültek a súlyok a punciján is.

-Nyisd ki a szád!

A lánc kicsúszott a szájából, nagyot rántva a megkínzott bimbókon. Dóra felnyögött. Aztán megint le kellett hajtania a fejét, és még kétszer megismételni a felemelést-kiengedést, persze mindkétszer újabb fájdalmat okozva a megkínzott bimbóknak. De a lány még mindig nem jajgatott, csak a második és harmadik nyögés hangosabb volt az elõzõnél. Aztán ez a tortúra is véget ért: a férfi levette a csipeszeket. Az összest. És kikapcsolta a lányt kikötve tartó karabinereket is. Dóra abban a pillanatban térdre esett. Nem tudott állva maradni sokáig szétfeszítve tartott lábán. De tudta, vagy legalábbis érezte, hogy mit is kell tennie.

-Köszönöm, Uram, hogy kegyeskedett levenni a csipeszeket. Kérem... - elhallgatott, eszébe jutott, hogy kérdezés, felszólítás nélkül nem beszélhet, legfeljebb megköszönhet.

-Nocsak! Mit szeretnél kérni?

Most már kimondhatta.

-Kérem, engedje meg, hogy pisiljek. Nagyon kell...

A férfi elnevette magát.

-Itt a szobában?
-Ha kegyeskednék megengedni, Uram, hogy kimenjek a fürdõbe...

A férfi most levette a szemmaszkot a lányról.

-Menj!

Dóra térden csúszva indult. Észrevette, hogy a férfi követi. Talán nézni akarja, ahogy pisil? Nézze, ha akarja, csak pisilhessen végre.

A fürdõben azonban nem az történt, amire Dóra gondolt. Elõször is: nem ülhetett rá a WC-re, hanem a férfi felé fordulva ismét kérnie kellett.

-Kérem, Uram, engedje meg, hogy pisilhessek.

Másodszor: a férfi nem engedte meg. Ellenben be kellett állnia a kádba, alapállásban. És kapott a dombjára tíz ütést. Fakanállal, méghozzá a hátával. Fájdalmas ütést, igaz, most fõleg a feszülõ hólyag miatt fájt, nem az ereje miatt. A férfi levette és a mosógépre dobta a szíjakat. Aztán Dórának szorosan össze kellett zárni a lábait.

-Most már pisilhetsz.

Állva? Zárt lábakkal? Amióta az eszét tudta, mindig ülve, széttett lábbal pisilt. Egyáltalán tud így, lehet így pisilni? Az egyre erõsebb feszítés azt súgta Dórának, próbálja meg. És kiderült, hogy lehet. Igaz, a kieresztett folyadék végigfolyt a combján, lábán. Rossz érzés volt, megalázó, fõleg, hogy a férfi nézte. De megkönnyebbült, és ez volt a fontos.

Ám a megalázás még ezzel nem ért véget. Amikor végzett, terpeszbe kellett állnia. Szép, széles terpeszbe, szabályos alapállásba.

-Húzd szét a nagyajkaidat! Csak a nagyokat!

Dóra meglepõdve engedelmeskedett. Ezt miért kell csinálja? De hamarosan kiderült. A férfi odalépett a kádhoz, szembe vele, és elõvette a szerszámát. Aztán õ is elkezdett pisilni. Rá Dóra puncijára, a kezére, az ajkakra. És ez is végigfolyt a lány lábán. Amikor a férfi végzett, Dórának le kellett mosnia a szerszámát.

-Mosakodj meg, öltözz fel - mutatott Painman a szíjakra -, és gyere vissza! A rózsaszín törülközõ a tied.

A férfi magára hagyta. Dóra örömmel fedezett fel egy ismert tusfürdõt, úgyhogy gyorsan, de alaposan lezuhanyozott. Nem csak a lábait mosta meg, hanem egész testét, eltüntetve az elõbbi izzadás nyomait is.

A férfi ismét olvasott, mikor Dóra visszaért a szobába. Csak akkor tette le a könyvet, mikor az elétérdelõ lány befejezte mondókáját.

-Köszönöm, Uram, hogy megengedte a pisilést. Hálás vagyok, amiért arra méltatott, hogy lepisiljen.

Következett a kézcsók. Aztán a férfi az asztalra mutatott.

-Válaszd ki, milyen sorrendben szeretnél megismerkedni velük!

Az asztalon két lovaglópálca meg két korbács hevert. Dóra egy pillanatig gondolkozott, majd elrendezte az eszközöket: a rövid, puhább szíjú korbácsot, majd a hosszabb, vastagabbat tolta közelebb a férfihoz. A két pálca ránézésre egyformának tûnt, úgyhogy kicsit habozott, aztán észrevette az eltérést, úgyhogy harmadik helyre a vékonyabbat tette, míg a vastagabbat hagyta utolsónak. Arra gondolt, hogy ebben a sorrendben könnyebb lesz elviselnie a fájdalmat, amit a verés okoz, hisz teljesen egyértelmû volt, hogy most az következik.

-Feküdj az asztalra. Hasra.

Amikor a lány elhelyezkedett, a férfi a bokaszíjakhoz terpesztõrudat kapcsolt. Dóra érezte, hogy lábai szétfeszülnek. Kezeit viszont egymáshoz kapcsolta a férfi, és elõre kellett nyújtania. Azt már észre sem vette, hogy a terpesztõrudat is, a kézbilincset is a férfi hozzákötötte az asztal lábához.

-Ami most következik, az részben büntetés is. Azért kapod, amiért a találkozóhelyen bámészkodtál.

Ezt még azalatt mondta a férfi, amíg a kötözéssel ügyködött. Mikor végzett, hozzátette:

-Mindegyikkel ötöt kapsz. Próbálj meg nem üvölteni.

Az elsõ öt a lapockáira érkezett. Ezek már valódi, erõs ütések voltak, de Dóra csak az utolsónál jajdult fel, nem is hangosan. A második korbáccsal a háta közepére kapta a verést. Érdekes módon ez nem fájt annyira, pedig nem volt enyhébb egyik ütés sem, mint az elõzõek.

A vékonyabb pálca a fenekére csapott le. Már a második is elõcsalta a jajgatást, pedig Dóra összeharapta a száját. Az utolsó öt ütés a combjára érkezett, megint kisebb fájdalmat okozva a megelõzõ ötnél.

Dóra megköszönte a verést, de annak még nem volt vége. Meg kellett fordulnia, hanyatt feküdnie. A férfi segített, hogy könnyebben menjen.

-Így is kapsz ötöt-ötöt. Eddig egész jól bírtad.

A dicséret jól esett Dórának. Ezt a sorozatot sikerült úgy elviselje, hogy csak párszor jajdult fel, pedig a férfi most sem kímélte. A kis korbáccsal a melleit verte meg, a naggyal a hasát. A vékony pálca ütései a dombját érték, a vastaggal az ajkaira kapott. És ismét megfigyelte, hogy a ránézésre kisebb fájdalmat okozó eszköz a valóságban nagyobb fájdalmat okozott, mint a durvábbnak tûnõ párja.

És még egy megfigyelést tett. Fájdalom ide, fájdalom oda, megint felizgult. Amíg hason fekve kapta az ütéseket, még nem. De mikor a korbács a mellére csapott le, mikor a pálcák az ágyékát ütötték, érezte, hogy nedvesedik. Megfeszültek a bimbói is. Meglepõ volt. Igaz, a férfi mondott valami olyasmit, hogy egy idõ után a fájdalom élvezetet fog kiváltani. De arra Dóra álmában sem gondolt, hogy rögtön az elsõ alkalommal. Igaz, élvezni nem élvezte, de felizgatta. Lehet, hogy élvezni fogja valamikor? Nem volt ideje sokáig gondolkodni ezen, a kötelezõ szóbeli és tettleges köszönetnyilvánítás után már ott is térdelt a fotel elõtt, ahová a férfi, miután kioldozta, visszaült. És egyelõre nem kapott, hanem adott élvezetet: Painman ismét használatba vette a száját, Dóra pedig szorgalmasan ügyködött. Most könnyebb volt, mint elõször: egyrészt már tudta, mit is vár el tõle a férfi, másrészt most nem követett minden mozdulatot fájdalom. Igaz, az ütések helye sajgott, de nem vészesen.
Most tovább tartott a szopás, mint elõször, de a férfi végül csak elélvezett. Ismét bele a szájába. Most nem kellett Dórának megmutatnia, hogy ott van a szájában az ondó, úgyhogy elkeverte egy kis nyállal, aztán rövid várakozás után (hátha mégis ki kell nyissa a száját) lenyelte. Le kellett nyelje, hiszen el kellett mondania a köszönetet.

Pár perc pihenõ után a férfi közelebb intette Dórát.

-Meg vagyok veled elégedve - simogatta meg az arcát. - Ahhoz képest, hogy kezdõ vagy, egész jól viselkedtél.
-Hálásan köszönöm az elismerést, Uram. Örülök, hogy sikerült a kedvben járjak.

A férfi tovább simogatta a lányt, most már nem csak az arcát. Cirógatta a melleit, játszadozott a bimbókkal. A kemény, merev, lüktetõ bimbókkal, hiszen Dóra már egy ideje fel volt izgulva, és a simogatás nem épp csitító volt. Aztán a férfi felhúzta, és oldalról az ölébe ültette a lányt. Simogató keze most egyre lejjebb csúszott, a hasra, a dombra, végül az ajkakra. Elõbb a nagyajkakat, aztán a kicsiket is. Hüvelykujja egyszer csak megérintette a csiklót, és elkezdett körözni rajta. Közben a többi változatlanul az ajkakat simogatta.

Dóra felnyögött. Nem a fájdalom, hanem az élvezet nyögésével. Nagyon jól esett neki, amit a férfi csinált. A simogatás hirtelen megszûnt, és a kéz váratlanul Dóra száját kezdte cirógatni. Aztán egy kis nyomás, jelzés, és a lány önkéntelenül is engedett: kinyitotta a száját, és a résen a férfi ujjai benyomultak. Dóra változatlanul ösztönösen elkezdte nyalogatni, szopogatni õket. Egész addig, míg a kéz vissza nem tért az öléhez, hogy ismét az ajkakkal, a csiklóval foglalkozzon. De most nem maradt kint: elõbb egy, majd egy második, végül három ujj furakodott be a lány hüvelyébe, és forgott, mozgott benne.

Dóra egyre közelebb jutott a csúcshoz. A férfi azonban nem csak az uralkodásban, ebben is mester volt. Nem engedte, hogy a lány túlságosan beinduljon, inkább lassított, kicsit visszahúzta, csökkentette az izgalmát. Aztán megint emelte. Dóra sosem tapasztalt ilyet. Eddig, ha sikerült beinduljon, mindig hamar célba is ért. Most nem, a férfi szinte visszarántotta a cél elõtt egy lépéssel, nem is egyszer.

A férfi bal keze, mellyel fõleg tartotta Dórát, olykor a lány mellével, bimbójával játszott. De ezt is felhasználta a visszahúzáshoz: ha kellett, megszorította, megcsavarta a bimbót, hogy így csökkentse az izgalmat. Dóra már nem is tudta, hányszor húzta vissza a férfi a küszöbrõl. Aztán egyszer nem csak fél lépést húzta vissza. Abbahagyta a puncija izgatását, és a mellét is elengedte. Dórában lassan csökkent az izgalom, és közben nõtt a kétségbeesett kételkedés. "Lehet, hogy mégsem elégedett? Lehet, hogy csak ennyi örömöt érdemlek?" Aztán meglátta a férfi kezében a saját vibrijét. Odatartotta a szájához, és hozzányomta. Dóra kinyitotta a száját, a vibrátor becsúszott, a lány pedig elkezdte nyalni, szopni, mintha igazi hímvesszõ lenne. Közben érezte, amint a férfi ismét elkezd játszani a bimbójával, nem engedi teljesen "leereszteni". Amikor a vibrátor már jó nedves, csúszós volt, Painman kihúzta a lány szájából. Hegyét lassan végighúzta Dóra nyakán, majd hozzáérintette a bimbójához. Be is kapcsolta, alacsony fokozatra, a rezgéstõl a bimbó még keményebb lett. Aztán a mûszer megint lassan lejjebb vándorolt, ismét kikapcsolva, és végül elért a réshez. Dóra érezte, hogy hozzáér a csiklójához. És megint mûködött, rezgett, rezgette a csiklót; Dóra izgalma ismét fokozódott. Aztán ott volt a gép a kisajkak közt, de még nem bent.

-Szeretnéd magadban érezni?
-Nagyon szeretném, Uram.
-Akkor kérjed szépen!
-Kérem, Uram, szánjon meg, és kegyeskedjen belémnyomni a vibrit! Könyörgöm, dugja bele a lucskos pinámba!

A következõ pillanatban teljesült a kérés. Igaz, nem egészen úgy, ahogy Dóra képzelte: a férfi egyetlen mozdulattal teljesen benyomta az eszközt, úgy, hogy hátul elég erõsen megütötte a hüvelyboltozatot. Fájt, Dóra fel is jajdult. De a mozdulatot nem követte újabb, a motor sem mûködött, úgyhogy igazából nem okozott sem komoly fájdalmat, sem újabb örömöt.

-Mozgassam is, te kis ringyó?

-Alázatosan kérem, Uram, ha úgy gondolja jónak, mozgassa bennem a vibrit.

A férfi eleinte csak ki-be mozgatta az eszközt, késõbb kicsit forgatta is. Dóra ismét izgatottabb lett. De a motor még mindig nem ment. És olykor ismét nekifeszült a hüvely hátsó falának, kellemetlenül megnyomva.

-Bekapcsoljam, szuka? Szeretnéd, ha rezegne?
-Nagyon szeretném, Uram. Könyörögve kérem, kapcsolja be a motort!

Kis mozdulat, és a vibri elkezdett mûködni. Elõször épp csak hogy, aztán egyre erõsebben. Hamarosan a maximumon mûködött. Dóra pedig egyre jobban élvezte, majd egyszer csak megszûnt a külvilág. Repült, egyre feljebb, végül már semmit nem érzett. Nem érezte, hogy a férfi keze szorítja a mellbimbóját, nem hallotta a saját kéjes sikolyát sem, amit az orgazmus csalt elõ, nem látott és nem hallott.

Pár perc múlva vége volt. A vibrátor már nem volt benne, a férfi már nem simogatta, csak tartotta. Dóra lassan magához tért. Amikor addig megfeszülõ teste elernyedt, a férfi elengedte. A lány lecsúszott, letérdelt. Arra nem volt még ereje, hogy ügyeljen a helyes testtartásra, de már eléggé magánál volt ahhoz, hogy megköszönje az élményt.

-Hálásan köszönöm, Uram, amiért arra méltatott, hogy gyönyörben részesítsen.
Kézcsók után pedig le kellett nyalni a vibrátort. Ilyet sosem csinált, eddig nem érezte, milyen is a saját puncinedvének az íze. Most érezte, és megállapította, hogy nem is kellemetlen.

Ezután már szinte semmi sem történt. Kimentek a fürdõbe, ahol Dóra alaposan lemosta a férfit, meg is törölte. Aztán egyedül maradt, amíg maga is megtisztálkodott. Mikor visszament a szobába, a férfi épp befejezte az öltözködést. Dóra már épp le akart térdelni elé, de nem kellett. Csak lassan körbefordulnia, hogy a férfi alaposan megnézhesse még egyszer.

-Jól van, pár óra múlva semmi nem látszik majd. Menj, öltözz fel!
-Köszönöm, Uram, a kegyességét - mondta, mielõtt kiment. Az elõszobában (megint csak az ablak felé fordulva) pillanatok alatt öltözött fel. Épp a szandálját csatolta, mikor a férfi megállt mellette.

-Ez a tied, tedd el - nyújtotta a vibrátort. Dóra gyorsan elsüllyesztette a táskájába.
-Kész vagy? Mehetünk?
-Igen, Uram. Még egyszer köszönöm, hogy szolgálhattam.

A férfi kinyitotta a bejárati ajtót. Dóra kilépett, hallotta, ahogy a kulcs megfordul a zárban. Aztán elindultak visszafelé. A lány megint maga elé nézett, de most kicsit nehezebben járt. Gyenge volt az élvezettõl, és fájt minden porcikája. Vegyes érzései voltak.

-Itt elválunk. Nagyon meg voltam elégedve veled. Ha úgy gondolod, folytathatjuk. Most ne válaszolj, gondolkodj nyugodtan. Egyelõre a chaten sem fogunk találkozni. De három nap múlva ugyanebben az idõben ugyanitt várlak. Ha te is folytatni akarod, akkor megint ott állsz majd, mint ma. Ha nem akarod folytatni, akkor nem, akkor utána majd a chaten elmondhatod, miért nem. Szia!

Mire Dóra felnézett, egyedül állt a beugró elõtt, amelynek mélyén pár órája lehajtott fejjel várta a férfit.

Este Dóra a szokott idõben felment a chatre, de a férfi nem volt ott. Várt egy ideig, aztán kilépett. Ez történt másnap is, harmadnap is. Közben gondolkodott. A nyomok, amint a férfi is mondta, estére eltûntek. A fájdalom lassabban enyhült, pedig még forró fürdõt is vett, amennyire a kis kádban lehetett, de két nap alatt azért elmúlt. Tudta, hogy ez igazából csak bemutató és felmérés volt, a jövõben, ha elmegy, komolyabb nyomokra, több fájdalomra, több megalázásra számíthat, és nem biztos, hogy ismét lesz élvezetben része.

Azzal feküdt le, hogy nem megy el. Kipróbálta, kibírta, de igazából nem akarja ismét. Nem akar több fájdalmat, nem akar több megalázást.

Délelõtt a megbeszélt idõpontban pedig ott állt a beugró mélyén, hátratett kézzel, lehajtott fejjel.

Ötödik

Vasárnap éjjel cseteltünk. Órákig, és nem tûnt fel az idõ múlása. Kérdeztem, a hétfõi randira van-e valami kérése (reméltem, hogy lesz). Írta, van.

- Legyen kilakkozva minden körmöd (mindegy, milyen színû lakkal), ne legyen rajtad bugyi és melltartó, és legyél teljesen borotvált.
- NEM!!!
- ?
- A melltartómat nem veszem le.
- ?
- Jó, bocsi, nem így kellett volna.
- ? :)
- Lécci, ne kérd ezt tõlem.
- Mondj egy jó okot.
- 2 és fél éve szoptatok. Szerintem így is szépek a melleim, de a társadalmi elvárások miatt ápolatlannak hatnék melltartó nélkül.

(gondolkodási idõ)

- Jó. Amíg szoptatsz, addig ejtsük ezt a témát. Utána elõvesszük.
- (Fúúú... Megkönnyebbültem.) Akkor még legalább egy évig szoptatok. :) Köszönöm.
- Szívesen.
- Ja, és nincs itthon körömlakkom. :)
- A többit ellenõrizni fogom.
- HOL?
- :)
- Hol???
- Majd csak valahol. :)
- Ugye nem a West Endben?
- Drága, nem gondolod, ugye, hogy egy pláza kellõs közepén levetkõztetlek?
- Sosem lehet tudni. :) Reméltem azért, hogy nem.
- Ne felejtsd el, hogy semmire nem vagy köteles. Csak kértelek valamire, az Urad sem vagyok.

Elémjött autóval. Isteni érzés volt. Megcsapott a cigarettaszag. Utáltam. De bár zavart, hogy dohányzik, ez nem tántorított el tõle. Hihetetlen a lányos zavarom: megint vacilláltam, hogy megcsókoljam-e. Persze megcsókoltam. Ez annyira más viszony, mint az egyalkalmas pasik. Elindultunk, õ sem tudta, hová. Egy bevásárlóközpont parkolójában kötöttünk végül ki, viszonylag távol más autóktól. Sejtettem, miért. Edlam oldalra hajtva a fejét rámmosolygott. Teljesen zavarban voltam. Most jönne az ellenõrzés? Tudtam, hogy erre vár. Hogy magamtól levegyem a nadrágom. De én nem vettem le, helyette tökéletes zavarban mosolyogtam. Irtó jól mulatott rajtam. Én is magamon. Kívántam, de a félelem visszatartott. Nem tudom, mitõl féltem. Õ nem olyan, mint sok más férfi, õt tisztelem - és félek is tõle. Csak addig merészkedtem, hogy a kezét megfogtam. Butaság, hiszen tudom, hogy nem utasított volna vissza semmit sem, mégsem voltam olyan magabiztos, mint eddig. (Tetszett is ez nekem nagyon.) Sokat, igen sokat simogattam, játszottam az ujjaival, cirógattam a tenyerét, ujjaimmal körberajzoltam a kezét újra meg újra, szerettem volna, ha mindkét kezem el tudott volna bújni az övében. Láttam, mosolyog. Visszamosolyogtam, és kérdõn néztem rá.

- Nézem, ahogy játszol a kezemmel. Nagyon úgy tûnik, hogy erõsen szeretethiányos vagy.
- Nem tudom, a kettõnek mi köze egymáshoz, de ismerve a múltamat (amirõl meséltem neki) ez nem meglepõ.
- Nem mondtam, hogy meglepõdtem. - Felnevettem, és most õ húzta fel kérdõen a szemöldökét.
- Tudod, mit csinálok az ujjaiddal? Ugyanazt, amit csütörtökön a szívószállal. Mindkettõ fallikus szimbólum.

És kedvem is lett volna az ölébe hajolni és kielégíteni, de ha még egy csókhoz sem volt bátorságom... Mikor elengedtem a kezét, az övé kelt útra.

- Tökéletesen biztos vagyok benne, hogy nincs rajtad bugyi, és hogy a puncid gyönyörûen le van borotválva. Nem kell ellenõriznem. Tudom jól, hogy ha azt mondanám neked, hogy vedd le a nadrágod, levennéd. De én azt szeretném, hogy magadtól tedd meg.

Eddigre egész közel parkoltak hozzánk. Körülnéztem. Edlam értette, jóval odébbállt. Mikor megálltunk, egy etnikumbéli fazon odaállt mellénk.

- Most ez szivat minket? - kérdeztem.
- Nagyon úgy néz ki.

De nem szivatott, mobiltelefont próbált eladni. Sikertelenül.

Mikor végre elment, odahajoltam hozzá és megcsókoltam. Leszámítva a cigi ízét és szagát, nagyon jól volt a csókja. Soha nem csókolt ehhez hasonlóan még férfi, és igencsak élveztem. Hosszú ideig csak a vádlimat simogatta (a bal lábamat keresztbe tettem a jobbon, így könnyen hozzáfért), és ettõl nedves lettem. Csak ettõl. Élveztem, hogy felhúz, és egyelõre nem megy tovább. Aztán lassan a combomon idõztek az ujjai, ettõl már hátrabicsaklott a fejem, és az õ szavaival élve légzési nehézségeim támadtak. Elég meleg lett az autóban egy idõ múlva ahhoz, hogy levegyem a pulcsimat szabaddá téve szemérmetlenül sokat mutató fölsõmet. Felhívás keringõre. Értett a gesztusból, el is kezdte simogatni a melleimet. Elõször csak ruhán át, és el-elakadt a lélegzetem. Aztán a pólómat felhúzta, már csak a melltartó választotta el a bõrünket egymástól.

- Ezt a melltartót kár lett volna kihagyni - mondtam neki mosolyogva. Láttam, hogy azért nem ért teljesen egyet. - A karácsonyi ajándékon szereted a csomagolást? Ez is olyan. Élmény lehet kicsomagolni.
- A karácsonyi ajándékot nem így szabadítom meg a papírtól.
Nagyon szépen, nagyon finoman cirógatott. Nem esett nekem, nem akart rögtön mindent megkapni. Hihetetlenül türelmes volt. Mígnem egy kamion felénk tartott, mielõtt még Lord Edlam láthatta volna a melleimet.
- Erre jönnek - riadtam meg. Teljesen nevetséges volt a helyzet, de nem erõltetett semmit, õ húzta rám a felsõt. A tenyerembe temettem az arcom, és nevettem magamon és a helyzeten. Éreztem, hogy jó kedve van, de nem szólt semmit.

Várt. Én pedig vettem egy levegõt, és kicsatoltam az övet a nadrágomon. Kigomboltam, majd lehúztam a cipzárat, végül hagytam a bokámig lecsúszni.

- Tele van piros pöttyökkel - mondtam kicsit szabadkozva. Sokkal kevésbé voltam szégyellõs, mint hittem. Én magam nézegettem, mennyi apró gyulladt pont tarkítja, igaz, ezt is zavaromban.
- Majd ha megszokja a bõröd, hogy borotválod, nem lesz piros.
Hátradõltem az ülésben, és hagytam, hogy tegyen velem, amit akar. Alaposan megnézte a szeméremdombomat (ekkor a testhelyzetem miatt egyebet nem láthatott), és simogatta. Aztán széjjelebb tártam a lábaimat, finoman érintve a szeméremajkaimat cirógatott tovább.
- Van már ötleted, hová szeretnéd a piercinget?
- Van - mondtam, és megmutattam, de ehhez teljesen meg kellett nyílnom. A jobb kisajkam egy csiklóhoz közelesõ részére mutattam. Végre teljes betekintést nyert, nem is tágított onnan egy jó darabig.
- Nagyon szép. Még sosem láttam ekkora kisszeméremajkakat - mondta. - Beindítottad a fantáziámat.

Ettõl egy kép jelent meg a képzeletemben, amint minkét oldalon legalább 5-5 karika fityeg bennem, nem tetszett az ötlet. :-) Lassan, kínzóan lassan siklottak az ujjai az immár teljesen nedvessé vált puncimon. Nyöszörögtem az élvezettõl. A csiklómat sokáig alig érintette, inkább a szeméremajkakkal játszadozott, aztán a hüvelybemenetemnél körözött, õrjítõ volt, hogy nem hatol be. Hamarosan azt is megtette, azonnal a G pontnál volt, látta, mennyire élvezem, így áttért a csiklómra. És ettõl elõjött a teljesítménykényszerem, mert a fixa ideám, hogy el kell élveznem, hogy a pasi jól érezze magát, és persze ettõl meg leblokkoltam. Fájt is egy kicsit, amit csinált, valószínûleg épp az orgazmuskényszerem miatt. Megfogtam a kezét. Abbahagyta, elhúzódott. Derûsen nézte, hogy pihegek. Az órára néztünk, lassan indulnunk kellett, a városban volt programom, de elõbb haza kellett ugranom valamiért. Beindította a motort.

- Mernél úgy utazni mellettem, hogy nem húzod fel a nadrágod?
- Nem tudom. Lehet. Ha szeretnéd. Ha tudnám, hogy ezzel örömöt okozok neked.
- Szerinted szeretném?
- Igen. :-)
- Tetszene - mondta nevetve. Aztán komolyan hozzátette: - Húzd fel a nadrágod.

Így tettem. Jó volt engedelmeskedni. Bár nem volt az Uram.

- Mennyire kell téged még gyõzködni a sub-Dom viszonnyal kapcsolatban? - kérdeztem hazafelé. Elgondolkozott. Annyira egyértelmû volt, hogy õ azt adja nekem, amire szükségem van, és hogy én is azt adom neki, ami neki kell.
- Szerinted, ha azt mondanám, hogy mostantól kezdve D/s viszonyban vagyunk, az mennyit változtatna azon, ami köztünk van?

Most rajtam volt a gondolkodás sora.

- Azt hiszem, nem nagyon - válaszoltam, és ekkor még nem vettem észre, hogy ez azt jelenti, hogy szerinte már van köztünk valami.
- Ha azt mondtad volna, hogy egészen más lenne, akkor azt mondtam volna, hogy hülye vagy.

Éreztem, hogy nem ragaszkodik az egyértelmû kimondáshoz, de nekem szükségem volt rá.

- Szeretem, ha deklarálva vannak az ilyen dolgok.
- Tulajdonképpen én is szeretem. Legközelebb már szeretnéd a láncot? - Bólogattam.
- Szeretnéd? - kérdezte megnyomva a szót és rám nézve.
- Szeretném - mondtam. Különös sóvárgás lett rajta úrrá. És szelídség, alázat. Gyermeki, ártatlan, kíváncsiságtól sugárzó arccal, odaadóan mosolyogtam rá.

A lakástól egy saroknyira álltunk meg, a férjem itthon volt. Beszaladtam. (Szia, csók, itthonhagytam a pénzemet. - Lökött nõszemély. - Pénz zsebre - egy palacsinta a hûtõbõl, számba be - csók, futás.) Visszaültem. És innentõl kezdve Edlam azon morfondírozott, mikre tudna engem rávenni. A legmerészebb ötlete az volt, hogy egy kis húszéves lányt, aki dominának gondolja magát (lehet, hogy az is), segítsek azzal, hogy hagyom magam nevelni általa. Edlam szerint a lányt megenném reggelire, de segíthetnék neki. Meglátjuk. Azután sok-sok percen át ékszerekrõl, azok leendõ helyérõl beszélt, ám én egyre mélyebbre merültem magamban, és nem vette észre.

- Nagyon jó, hogy tervezgetsz, de én most máshol járok. A lelki része jobban érdekel pillanatnyilag - mondtam, hogy kicsit magamra hangoljam. Nem vette a lapot, újra kifejeztem máshogy.
- Rendben. Mi van benned? - végre megértette, hogy beszélnem kell róla neki.
- Ez már élesben megy. Nem csak ábrándozom róla. A tulajdonodat fogom képezni, és ez félelmetes. És megéreztem a bdsm-hez kapcsolódó bizalom egy olyan aspektusát, amire eddig nem gondoltam. Vajon megkapom-e majd tõled azt a dominanciát, amire vágyom? Eléggé fogsz-e uralkodni rajtam? Vagy csak kallódom majd? Vagy el leszel foglalva a játékaiddal, mikor nekem másra lesz szükségem?

Csendben, szomorúan mondtam ezeket. Ide már jól követett. Komolyan vett, átérezte a kétségeimet.
- Ehhez ketten kellünk. A te részed nem aktív, csak õszintének kell lenned.
- Ebben nem lesz hiány.
- Tudom.

Jobb kedvre derültem. Meg is érkeztünk eddigre, megcsókoltam és kiszálltam. Gyorsan kellett, mert álltak mögöttünk.

A program alatt, ami ezután következett, igencsak megfájdult a fejem, és nem csökkent a fájdalom a késõbbiekben sem. Tudtam, hogy mi miatt fáj, nem vettem be gyógyszert. Nagyon hamar lefeküdtem aludni, éjjel semmi bajom nem volt, de ébredés után pár perccel újrakezdõdött. Igent mondani arra, hogy rabnõ leszek, hihetetlen kaland, de hihetetlen megmérettetés és maximális bizalom - nemcsak a Domban, a Létben is.

Negyedik

-Meglepetésben lesz részed - mondod titokzatosan és hátborzongató nyugalommal a hangodban. Szeretném tudni, mi lesz az, de nem árulsz el semmit. Egy óra múlva készen kell lennem. Ilyet még sosem csináltál, kicsit izgulok, de inkább kiváncsi vagyok. Miközben ingázok a fürdõ és a szoba között - zuhany, hajmosás, öltözés, smink, miegymás - látom, amint egymás után szívod el a cigiket, elmerengsz és mosolyogsz magadban. Mi lehet az? Furdalja az oldalamat, de nem kérdezem. Idõben készen is vagyok. Nyakörvet is vennem kell. Így kell kimennem a kocsiig. Nyár lévén csupán egy rövid, jól felvágott farmerszoknya és egy spagettipántos mélyen dekoltált feszülõ fölsõ van rajtam, és bár már alkonyodik, elég világos van ahhoz, hogy ha valaki meglát, biztosan észrevegye rajtam a nyakörvet. Feszengek. - Kérlek, engedd meg, hogy a kocsiban vegyem fel...Nem szólsz egy szót sem, csak kérdõn és meglepetten felhúzod a szemöldököd. Lehajtom a fejem. Indulunk. Még jó, hogy a pórázt nem teszed rám. Szerencséra a kocsi közel van, és elég kihalt az utca, de így is a torkomban dobog a szívem. Nagyon sietnék, de te nem hagyod. Ráérõsen kell melletted sétálnom. Végre odaérünk, beülhetek. Nagy kõ esik le a szívemrõl.

Most rámkerül a póráz is, hozzákötsz az üléshez. Egyáltalán nem tudom mozgatni a fejemet. Elindulunk. Át a városon. Mikor kiérünk, erdõs terület következik, megállsz, a szememet is bekötöd. A fölsõmet felhajtod, nagyon szorosan megkötözöd a mellemet, csipeszeket teszel a bimbókra, visszahajtod a pólót. Amennyire élvezem a kötést, annyira erõs fájdalmat okoz a csipesz, így nem is tudom, miért nyöszörök: az élvezettõl vagy a fájdalomtól.- Hallgass el - szólsz rám. Így teszek. A kezemet is hátrakötöd, az ülés mögé húzod, amennyire csak lehet. Továbbmegyünk. Hepehupás az út, lassan haladunk. Halk zene szól, nem jut el hozzám. Megállt számomra az idõ, mint mindig, mikor nem tudok mozdulni. Szóval sétálunk egyet az erdõben - konstatálom magamban, és be-bevillan egy-egy kép, mi mindent fogsz velem csinálni.

Érzem, fékezel, megállunk, leállítod a motort. A pórázomat eloldod, ahogy a kezemet is, a csipeszeket leveszed. Ez persze jobban fáj, mint hogy rajtuk voltak. Friss, nedves föld- és erdõillat csapja meg az orromat. Hûvös van, de kellemes. A pórázomnál fogva vezetsz egy darabon. Egyre kivehetõbbé válik, hogy közeledünk valahová, ahonnan férfihangok szûrõdnek ki. Megtorpanok. Te is megállsz. Kezeid közé veszed az arcomat. De szeretem ezt... - Szeretlek.- Tudom.- Büszke akarok rád lenni. Azt akarom, hogy tökéletes rabnõ legyél ma este.Nem érzek félelmet, csak bizalmat. Meg szeretnék felelni neked. Bólintok.- Készen vagy?Emosolyodok. Sejtem, mi vár rám, és tudom, élvezni fogom, de azért feszült vagyok. - Igen.A pórázomnál fogva vezetsz, hallom, amint nyikorogva kinyílik egy ajtó. A férfiak, akiknek a beszélgetését, nevetését addig egyre erõsödve hallottam, lassan elhallgatnak. Köszönsz nekik, visszaköszönnek. Érzem a tesztoszteront a ház levegõjében. Nekem senki sem köszön, megszólalni nem merek, és nem is akarok. Nem látom õket, de érzem a tekintetüket a megkötözött melleimen. Méregetnek, úgy beszélnek rólam, mint egy vásári állatról, de azért érezhetõ, hogy ez a helyzet számukra is új, és zavarban is vannak. Megalázó. De jó... Érzem, nem vagy mellettem. A hangok alapján úgy 8-10-en lehetnek. Csak állok egyedül. Egy széket valaki maga alá húz, sejtem, te vagy az. Sört kérsz. Beszélgettek, isztok, és én nagyon magányos vagyok.- Ki szeretné levenni a rabnõmrõl a felsõjét? - kérdezed. Több jelentkezõ is akad. - Mennyit ajánlotok érte?Licitálni kezdenek. Aki a legtöbbet mondja, megkérdi:- Meg is fogdoshatom?Igennel felelsz. Hallom, megáll elõttem valaki. Simogat. Nem kapkodja el. Lassan, kínzóan lassan siklanak az ujjai a hasamon, a melleim között fel az arcomig, és onnan vissza a bimbóimhoz. A kötél gombaszerûen kifeszíti a cicijeimet, nagyon érzékenyek, hangosan és mélyen lélegzem. A simogatása erõs dörzsölésre vált, tuti hamarosan lecsurog a nedvem a combom belsõ felén. Továbbra sincs bátorságom megszólalni, de ha volna, könyörögnék, hogy úgy csinálja, hogy fájjon. Lassan lehúzza rólam a pólót, ledobja mellém a földre. Várom a folytatást, de nem nyúl hozzám többet. A pasik közönségesen beszélnek rólam, te hallgatsz. Tudom, engem figyelsz, és azt is tudom, hogy mosolyogsz. Most a szoknyám lehúzását árverezed el. Egyre felszabadultabbak. A nyertes, miután leszámolja neked a pénzt, hozzám lép, és mindenféle teketória nélkül megszabadít a szoknyámtól. Durván a lábam közé nyúl.- Nem is mondtad, hogy a kis kurvának karikák vannak a pinájában.Ettõl az obszcén mondattól felcsigázódom. A barátaid is. Látni akarják.- Gyere ide - mondod, és én lassan és bátortalanul elindulok a hangod irányába. Nem esem el. Leveszed a kendõt a szememrõl. Erre nem számítottam. Most ezeknek a férfiaknak a szemébe kell néznem, és a sötét után minden olyan világos. Nagyon zavarban vagyok, lesütöm a szemem. De csak rövid ideig.- Feküdj fel az asztalra. A korsókat arrébbhúzzák, és a gyertyatartókat is. Van egy kis idõm körülnézni. Csak gyertyák világítanak, hosszú, közepesen vastag fehér gyertyák. Felfekszem.- Teljesen tárd szét a lábad.Úgy teszek. Elégedetlenkednek, kevésnek találják a belátást. Utasítanak, hogy fogjam meg a combomat, és húzzam fel és szét a lábaimat. Engedelmeskedem. Egyre gátlástalanabb kezek érintenek, mindenhol ujjak, tenyerek, ajkak, fogak. Simítanak, erõteljesen gyúrnak, markolnak, csípnek és el-elmerülnek bennem mindenhol, ahol csak lehet. Nem tudom, melyik vagy te, vagy hogy egyáltalán hozzám érsz-e. Be van csukva a szemem, lassan múlik a lelkiismeret-furdalásom, hogy azt sem bánom, te hol vagy, mert ez annyira izgató. De a tudat, hogy ott vagy és vigyázol rám, nagyon kell. Kotton szagát érzem.- Szopjál.Nem vagyok boldog ettõl, de megteszem. Utálom a gumit. Rád gondolok. A te kedvedért ezt is. A puncimba is behatol valaki. És még mindig kezek. Egyre durvábbak. Valaki kegyetlenül belecsíp a bimbómba. Dühösen felkiáltok, a szemem szikrát szór. Rád nézek, a tied is. Tudom, nagy hibát követtem el. Nagyon szégyellem magam, szeretnék elsüllyedni.- Sajnálom, Uram. Nagyon sajnálom - motyogom.- Gyere ide - parancsolod hidegen. Kiszállnak belõlem, lehetõvé téve, hogy engedelmeskedjek. Érzem, mennyire kíváncsian és mohón várják a folytatást. Eléd térdelek, a fejemet lehajtom.- Ezt kértem tõled?Még sosem volt ilyen kemény a hangod, ilyen neheztelõ, ilyen idegen. Rettenetesen fáj. Tudom, hogy szégyenbe hoztalak. - Nem, Uram - suttogom.- Takarodj innen!- Uram...Nem szólsz. El sem tudom mondani, mennyire félek, hogy elzavarsz. Nem tudok megmozdulni. Nem vagyok képes kimenni a házból, ez elviselhetetlen gondolat számomra.- Bocsáss meg, kérlek. Nagyon szépen kérlek. Nem csinálok ilyet többet.Nekem úgy tûnik, még órákig nem szólalsz meg. Aztán végre...- Na jó - mondod kurtán és ridegen. - Állj fel.Megteszem. Kiveszel a zsebedbõl egy bicskát, a kezembe nyomod.- Most kimész, és keresel egy alkalmas vesszõt.- Igen, Uram.Megkönnyebbülök. A lényeg, hogy nem küldesz el, nem bánom, hogy elversz, bár tudom, nagyon fog fájni. (Igaz, még csak nem is sejtem, mennyire...) Sötét van, nyirkos a föld a talpam alatt, csípnek a szúnyogok, sírhatnékom van. Gyûlölöm ezeket a rohadt vérszívókat. Végre találok egy bokrot, vaksin tapogatózom, a hold fénye nem ér le a cserjékig. Keresek egy vesszõt, levágom, lecsupaszítom a leveleitõl. Mire végzek, már sírok. Agyoncsíptek ezek a dögök. Visszabotorkálok. Hallom a röhögésüket. Kinyitom az ajtót, kíváncsi szemek tapadnak rám, elcsendesednek. Nem szólsz. Eléd állok, átnyújtom a vesszõt és a bicskát. Fogsz egy széket, az ajtónak háttal, a vendégeiddel szembe állítod. Rámutatsz. Sejtem, hogy nem hellyel kínálsz, terpeszben eléállok, ráhajolok. Tudom, hogy ha valamikor nem engedhetem meg maganak, hogy panaszkodjak, az most van, de nagyon félek, hogy nem fogom kibírni. És kapom az elsõt. Nem kímélsz. Óriási önuralom kell hozzá, hogy ne adjak hangot. Kisvártatva kapom a másodikat is. Nem szólok, de egy pillanatra megroggyan a térdem.- Lionesse!Összeszedem magam. Nem tudom, hogyan élem túl a következõ perceket. Borzalmasan fáj, izzad a kezem, ahogy markolom a széket. A fenekem után a combom külsejére kapok. Egész testemben remegek, de tartom magam. Mégegyszer nem hozhatlak kellemetlen helyzetbe. Mikor ezt is megelégeled, nagyon széles terpeszbe parancsolsz, és a combomat belülrõl is alaposan elvered. Folyik a könnyem, szipogok, de nem szánsz meg. Legszívesebben toporzékolnék. Érzem a férfiakból a szánalom és a kéj váltakozó és vegyes hullámait. Belõled a hûvös szigort és figyelmet. Szeretlek. Mikor úgy érzem, elviselhetetlen tovább, amit teszel velem, abbahagyod. A szék elé roskadok és sírok.- Állj fel.Nagyon nehéz megtennem, de felállok, tudom, fekete csík folyik a szemembõl az arcomon át. - Feküdj föl az asztalra!Úgy teszek. Most senkit sem zavar, hogy az asztal kétoldalán lelóg a lábam. Ellémállsz, a kezedben a vesszõ zöldje már vörössel futtatott. Remegek. Úgy szeretném kérni, hogy csak ne a bimbót, de nem szólalhatok meg, vívódom és rettegek. A kötözéstõl már lilulnak a melleim, de még nem szeded le a kötelet. Elõtte még megbüntetsz. Mikor már a sokadik ütést sem véted el, feloldódok a fájdalomban. Van miben... A vesszõt leteszed, egy gyertyát veszel a kezedbe. A szemembe nézel. Látod, mennyire meggyötörtél, de ez nem hat meg. Tíz centi magasról a mellemre csurgatod a forró viaszt, némán vergõdök. Végzel, felállítasz. Odaviszel azelé a férfi elé, aki olyan nagyon belecsípett a bimbómba, szembefordítasz vele, mögémállsz, a kezemet hátrafogod, a másik kezeddel lesimogatod a ráfagyott viaszréteget. - Kérlek, te is büntesd meg - mondod neki. Érti, mit szeretnél. Feszülõ, lila és csíkos-sebes melleimet durván marja újra meg újra, élvezi a kínlódásomat, és én nem lehetek, nem vagyok dühös, én egyszerûen már nem vagyok. Újra csíp, sokkal jobban, mint akkor, fejemet hátrahajtom, levegõ után kapkodok, rádtámaszkodom, hogy el tudjam viselni. Abbahagyja, egy széket húz a háta mögé, nadrágját letolja, leül, farka meredezik. Elõveszed a bicskád. Hegyével érinted, simogatod az arcomat, nyakamat, cicijeimet, majd elvágod a kötelet. A bicskát elteszed, hajamba markolsz, fejemet ráhajtod a férfi szerszámára.- Lenyeled az utolsó cseppig - közlöd. Megadóan teszem a dolgom. Hideg és nedves valami ér közben az ánuszomhoz, tudom, hogy te vagy az, síkosítod. Makkod odanyomul, majd áttör. Lecsúsznék róla, mint mindig, hiszen elõször mindig fáj, de számítasz rá, csípõmet megfogod, nem hagyod, hogy megszökjek. Csak lassan csitul a eszeveszett, éles kín, és közben még szopnom is kell, jaj. Hamar kiszállsz belõlem, csak megnyitottál a többieknek. A férfi, aki ül, hamar elélvez. Szeretném kiköpni az ondóját, de nem merem. Lenyelem nagy nehezen. - Jól van, kis rabszolga - szólalsz meg, amióta itt vagyunk, elõször kedvesen felém. Mindenért kárpótol.

Újabb és újabb farkak, mindenhol, ki lassan, komótosan, ki vadul, van, aki szabályosan megdugja a számat, van, aki rámbízza, van, aki a fenekemet kedveli, van, aki a puncimat, és van, aki egyet ide-egyet oda döf. Azt érzem, hogy egész vagyok, így jó, ez a legjobb, ami történhet velem. Egyre kevesebb a kéz és a hímtag, egyszer csak elfogynak. Mindenki egy-egy széken kimerülten - ahogy a pasik szoktak orgazmus után - kortyolgatja a sörét, csak te nézel figyelmesen mosolyogva rám. Letérdelek a szék elé, ahol eddig szolgálatot teljesítettem. Nagyon fáradt vagyok. Magadhoz hívsz. Felállok, odamegyek. Öledbe ültetsz. Úgy. Nincs erõm mozogni rajtad. Simogatod az arcomat, a sebes mellemet. Szeretettel. Csókolsz. Végre. Érzem, nagyon kívánsz.- Feküdj a földre.Úgy, ahogy vagy, hogy a nadrágod épphogycsak letoltad elöl, hatolsz belém, mozogsz bennem, csókolsz, ahol érsz. A vége elõtt kiszállsz belõlem, kézbe veszed a dolgot, és beteríted az arcomat, mellemet, hasamat. Szétkened rajtam, ondós ujjaidat, tenyeredet lenyalatod.

Felkelsz, elszívsz két szál cigit. Ottmaradok a földön. Nem mondtad, hogy keljek fel. Rámszárad. Pihenek. Elkortyolják a maradék söröket, megköszönik neked, összeszedelõdzködnek, elmennek. Nekem senki nem köszön semmit, rám se néznek. Így van jól.

Üres a ház. Csak te meg én. Mozdulni sem tudok. Kimész. Nincs erõm megijedni, hogy itt hagysz. Plédeket hozol be, leterítesz mellém párat, egymásra, hogy jó puha legyen. Segítesz átmászni. Mellémfekszel, betakarod magunkat. Utolsó erõfeszítésem aznap, hogy belenézek a szép rókaszemedbe, aztán lecsukódnak a szemhéjaim.

Harmadik

 

Eredeti Perceken belul déli tizenkét óra. Meroleges szögben, könyörtelenul tuz a nap. Magassarkú cipod surun kopog a járdán, ahogyan szapora léptekkel igyekszel a megbeszélt helyre, egy forgalmas utca bizonyos pontjára. Még soha nem voltál itt, de nem lehet eltéveszteni, pontos címet beszéltetek meg a találkozó helyszínéul. Harmincöt szám, igen ez az. Ez az a ház ami elott találkozni fogtok. Az órádra pillantasz, még nincs tizenkét óra. Fellélegzel, nem késtél még el. Kocsival fog érted jönni, és el fog vinni valahová.

Egy helyre, amit még nem ismersz, de nagyon vágyol rá, hogy megismerhesd. Most jut az eszedbe, még sohasem láttad milyen kocsija van, nem tudod milyenre várjál. Le - fel sétálgatsz a járdán, nagyon erosen tuz a nap, és sehol egy talpalatnyi árnyék. De nem baj, már dél elmúlt bármelyik percben meg kell érkeznie. Nem is figyeled az embereket, csak az autókat, hogy melyik fékez a járda mellett, ezért nem is veszed észre azt az ápolatlan suhancot, aki a közelben sündörög. Néhány perc után melléd lép, és megszólít.

Eloször nem fogod fel a helyzetet, csak akkor amikor arról érdeklodik, mennyi nálad a szolgáltatások ára. Ez a csavargó kurvának nézett!! Ettol éktelen haragra gerjedsz, és magad is meglepodsz, milyen keresetlen szavakkal zavarod el. Körulnézel, és rájössz, hogy hol vagy. Igen, ez egy olyan környék. Nem csoda, hogy félreértette a viselkedésedet. Igaz, hogy az idopont nem éppen a legalkalmasabb, de a túloldalon az árnyékban azért lézeng néhány nagyon kitartó utcalány, és sanda pillantásokkal méregetnek.

Kezded magad egyre kellemetlenebbul érezni. Érzed ahogy végigfolyik az izzadtság a hátadon, és a nedves borödre rátapad a ruha. Végre egy autó lassít az út szélén. Ez már biztosan o, gondolod, és megkönnyebbulve sietsz oda. - Gyere kisanyám, elviszünk egy fordulóra ! - kiabál egy részeg és hájas pasas a kocsiból, a mellette ülo, meg harsányan röhög rajta, majd gázt ad, és elrobognak. Ez már sok. Másodszor néznek kurvának, ráadásul patakokban folyik rólad az izzadtság, és még mindig nem jön.

Dühösen, és megalázottan még egyszer az órádra pillantasz, és éppen el akarsz indulni haza, amikor egy fehér kocsi fékez a járda mellett. Egy ismeretlen férfi vezeti, és átnyúlva a jobb oldalra, egy szál rózsát nyújt ki az ablakon. Ez volt a megbeszélt jel az elso randevútokon. Látja a tanácstalanságodat, ezért kiszáll a kocsiból, és kedvesen elmagyarázza, hogy akire te vársz az a barátja, de nem tudott eljönni a megbeszélt idopontban, ezért ot kérte meg, hogy jöjjön érted. Csalódást érzel, nem ezt vártad, de azért beülsz a hátsó ülésre.

Örulsz annak, hogy minél hamarabb megszabadulsz ettol a helytol. Az autó elindul, és a férfi aki vezeti menet közben a kesztyutartóba nyúl, egy fehér lezárt borítékot vesz elo, és átadja neked. Semmi más nincs rajta, csak a te neved. Felbontod a levelet, azonnal megismered, az írást, igen, ez az o írása, kétségtelen. A levél rövid bocsánatkéréssel kezdodik, amiért nem tudott személyesen eljönni, majd utasításokat tartalmaz. A férfinak, aki a kocsit vezeti, neki kell mindenben engedelmeskedned.

O tudja, hová vigyen, és mit kell tenned, de minden részletesen le is van írva a levélben. Megrémulsz. Nem gondoltad hogy ilyen gyorsan beindulnak az események, legszívesebben viszakoznál, de azt sem tudod, hogy van - e rá egyáltalán még lehetoséged. Nincs is idod rá, hogy ezen gondolkozz, mert az autó beáll egy ház udvarára. A férfi kiszáll, kinyitja neked a kocsi ajtaját, várja, hogy kiszálj. Határozatlanul kikászálódsz, de egyre inkább nem tetszik neked ez az egész. Pedig eddig egy szavad nem lehet a kísérodre, mindenben kedves, és udvarias volt veled.

Érzed, már nem az történik amit te akarsz, hanem sodornak magukkal az események. Maga elé tessékel, és bementek a házba. Semmi különöset nem tapasztalsz, minden egyszeru, és hétköznapi. Leültet a nappaliban, amíg o elmegy valamiért. Kisvártatva egy táskával tér vissza, és az asztalra teszi eléd. Kipattintja a zárját, és felnyitja a fedelét. Tele van borszíjakkal, és borbilincsekkel. Egy pillanat alatt a torkodban dobog a szíved. Eddig arra vágytál, hogy ezeket kipróbálhasd, de most hogy mindez valós közelségbe kerult, úrrá lesz rajtad a rémület, nem így képzelted el.

A férfi egy darabig vár, hátha magadtól is rájössz, mit kell tenned, de mivel te nem mozdulsz, a táska tartalmát az asztalra borítja, és udvariasan bár, de ellentmondást nem turo hangon elmagyarázza mit vár toled. Pontosan azokat a dolgokat, ami a levélben is le van írva. Most veszed csak észre, hogy a levelet a feltépett borítékkal együtt még mindig a kezedben szorongatod. Le kellene vetkoznöd meztelenre, kezedre, lábadra, derekadra borszíjakat erosíteni, nyakadra nyakörvet csatolni. Úgy érzed képtelen vagy megtenni, foleg egy idegen elott.

Remego hangon megpróbálod elmagyarázni neki, hogy te most nem akarod ezt tovább csinálni, hanem azt akarod, hogy vigyen haza. Mivel kérésedet válaszra sem méltatja, felállsz és el akarsz menni. Az ajtó azonban zárva van. Nem tudsz kimenni a helyiségbol. Még kétségbeesetten rázod a kilincset, mikor a férfi már a hátad mögött áll, és megragdja a hajadat. A hajadnál fogva visszavonszol az asztal mellé, és lelök a pamlagra, ahol ültél. Még egyszer elmondja, mit kell tenned, és azt is, hogy a barátja megkérte, mindenképpen hajtassa végre veled a levélben leírtakat, akár a te akaratod ellenére is.

Megérted, hogy nincs lehetoséged az ellenkezésre, beletörodsz a megváltoztathatatlanba. Fölállsz, de nem mozdul a kezed, hogy kibújj a ruhádból, magadon érzed az idegen vizsgáló tekintetét. Ott áll elotted, egészen közel. Végul a szemébe nézel, és megkéred, hogy legalább hagyjon magadra, hogy egyedul vetkozhess le. Azt válaszolja, hogy úgy látszik még mindig nem értetted meg mi a feladatod, hozzád lép, megragadja a ruhádat, és egyetlen eroteljes rántással leszakítja rólad. Ott állsz melltartóban, és bugyiban, és tudod, hogy ha nem folytatod a vetkozést, a fehérnemuid is hasonló sorsra jutnak.

Lassan a hátad mögé nyúlsz, és kikapcsolod a melltartódat. A pántja még mindig nedves az izzadtságtól. Leveszed, és provokálóan a férfi lába elé dobod. Nem mozdul, de nem veszi le rólad a tekintetét egy pillanatra sem. Le kell venned a bugyit is. Nehezen szánod rá magad, de meg kell tenned. Ahogy tolod lefelé, érzed, ezt is teljesen átitatta az izzadtság a lábad között. Megvetoen odadobod a lába elé, ahol a melltartó van. Arra számítasz ezekért a provokáló mozdulatokért valamilyen retorzióban lesz részed, de nem történik semmi, csak néz az idegen folyamatosan.

Kellemetlen, és megalázó ez a helyzet, ráadásul hiába zuhanyoztál közvetlen indulás elott, annyira leizzdtál, hogy még mindig nedves a boröd. Úgy gondolod, még néhány lépés távolságból is érezni rajtad az izzadtságszagot. Teszel még egykísérletet, és könyörgo hangon megkéred, hogy engedje meg, hogy lezuhanyozz mielott magadra öltenéd a bilincseket. Hallani sem akar róla, azt válaszolja, így, ebben az állapotban kell elvinnie téged. Ebbol az elejtett szóból megérted, csöppet sem volt véletlen, hogy a tuzo napon kellett várakoznod, és az sem, hogy o pont azt a helyet választotta a randevú helyszínéul.

Sot talán még az is a játszma része, hogy nem személyesen jött érted, hanem ezt az embert küldte maga helyett. A játszma már akkor elkezdodott, amikor elkezdtél rá várni, és neked fogalmad sem volt az egészrol. Igen, ez egy elore megtervezett színjáték, amelynek az a célja, hogy minél jobban megalázva érezd magad. Pontosan sikerult minden jelenete. De vajon mi következhet még ezután, hiszen ez még csak a bevezetés, az elojáték volt. Az idegen fölemel az asztalról egy pár borbilincset, és átnyújtja.

Megkér, hogy ezeket erosítsd a csuklódra. Nem tehetsz mást, átveszed, és engedelmeskedsz, fölteszed mind a kettot. Amikor készen vagy, megfogja a kezedet, és ellenorzi, hogy jól csináltad - e. Nem találja elég szorosnak, és mind a kettonek a csatját beljebb csatolja egy lyukkal. Most már nem kell felszólítani, csinálod tovább, a bokáidra is fölkerulnek a bilincsek. Ezeket is ellenorzi, de mivel tanultál az elozo hibádból, ezeket már jobban meghúztad, ezért eléggé szorosnak találja. Egy széles borövet a derekadra kell tenned, erosen meghúzod, szinte belemélyed a húsodba a bordáid alatt.

A nyakörvet a férfi csatolja föl, ezzel nem olyan szigorú mint a többivel, nem az a cél, hogy ne kapjál levegot. Még mindig maradt egy keskeny szíj, és egy kicsiny bilincs, amit nem tudsz hogy mire való. A szíjat fölveszi az asztalról, és a hátad mögé kerül vele. Az övhöz erosíti a derekadon, majd eléd guggol, és felszólít, hogy állj jó nagy terpeszbe. A lábaid között elorehozza a szíjat, széthúzza a nagyajkaidat, és gondosan közéjük illeszti, majd a végét elol az övhöz kapcsolja. Különös a férfi érintése.

A puncidnál matat, de mégis érzed, hogy csak úgy, és csak annyira fogja meg, amennyire feltétlen szükséges. Végig is tapogathatná, de nem teszi. Ezzel még nincs készen, a hasadnál van rajta egy kis csat, azt beljebb csatolja néhány lyukkal. Az ujjnyi széles szíj keményen belevág a puncidba, és a farpofáid közé. Eloször nyögsz fel a fájdalomtól. Összezárod a lábaidat, de a szorítás így sem enyhül. A férfi azonban nem törodik ezzel, folytatja tovább. Hátul összefogja a hajadat, és a kezével lófarkat formáz belole.

A kis bilincs arra való, hogy össze lehessen szorítani vele a hajat, és hozzáerosíteni, hogy semmiképp se csússzon le róla. Már azt hiszed készen vagy, de még elohoz néhány kötelet is. Egyiket a felénél a nyakadba akasztja, hogy lelógjon a melleid között, és a szárait elég szorosan a melleidre tekeri, és hátul összeköti. Ettol a melleid megemelkednek, és feszessé válnak. Van egy vékonyabb zsineg is, azt a hajbilincsedhez rögzíti, a másik végét pedig feszesen az övedhez. Ez arra jó, hogy nem tudod elorehajtani a fejedet, de ha mégis megpróbálod, akkor még erosebben belemélyed a szíj a combjaid közé.

Felemelt fejjel, meztelenül állsz, szíjak, és kötelek szorítják a testedet, kiszolgáltatottnak, és védtelennek érzed magad. Az idegen férfi ellenorzi, minden rendben van - e rajtad. Karjaidat hátrahúzza, és a bilincseket egymáshoz kapcsolja. Valami azonban nem tetszik neki. Elmegy még egy kötélért. A karodra tekeri hátul, és a két könyöködet egymáshoz feszíti. Nem nyögsz fel, megpróbálsz uralkodni magadon, de erosen feszül a vállad, melleid még jobban kiemelkednek. Amióta meztelen vagy, már nem beszél hozzád, csak némán tevékenykedik rajtad.

Úgy érzed már nem is ember, csak egy munkadarab vagy a számára. Nem törodik az érzéseiddel, fájdalmaiddal. Még egyszer körbejár, megtapogatja a szíjakat, bilincseket rajtad, és úgy látszik mindent rendben talál, mert valahonnan egy póráz kerul elo. Ráakasztja a nyakörvedre, és megrántja. Megindulsz utána, mást nem tehetsz. Követed kifelé a házból, és akkor beléd hasít újból és még erosebben a kiszolgáltatottság érzése. Hová vezet ez az ember téged, lehet, hogy ki az utcára?? Azt a szégyent nem bírnád elviselni.

Hihetetlenül megkönnyebbülsz, amikor kinyitja a kocsi ajtaját, és segít beülni a hátsó ülésre. Szükséged is van a segítségre, mert a hátrafeszített karoddal nem tudsz kapaszkodni, és a fejedet sem tudod lehajtani, hogy könnyebben beférj a kocsi ajtaján. Nagyon kényelmetlen így ülni, ráadásul a szíj is még erosebben vágja a puncidat. Az autó elindul, ráéros tempóban halad. Itt még nincs nagy forgalom, de hamarosan meg kell állni egy piros lámpánál. A szomszédos sávban álló autó vezetoje, egy fiatal srác el van foglalva a magnójával, de amikor fölnéz, egy pillanatra összetalálkozik a tekintetetek, és látod a szemét ahogy elkerekedik a csodálkozástól.

Az autó ajtaja csak a tested alsó részét rejti el a kíváncsi tekintetek elol, megkötözött melled, és az arcod bárki láthatja aki arra jár. Ráadásul hátrafeszített karod miatt kénytelen vagy egyenes háttal ülni, és a fejedet sem tudod lehajtani. Újból elindultok, a forgalom egyre surubb, gyakran kell megállni. Már nem törodsz vele ki lát, mereven eloreszegezed a tekintetedet a semmibe. Kiértek a városból, de fogalmad sincs merre jártok, képtelen voltál megfigyelni az utat. A férfi behajt egy ház udvarára, leállítja a motort.

Szinte ki kell emelnie az autóból, mert egyedul nem tudsz kiszállni. Már vezet is befelé a póráznál fogva, cipod sarka hangosan kopog a folyosó kemény burkolatán. Megálltok egy ajtó elott, és a kísérod bekopog, megvárja amíg válasz érkezik, és belép, de téged a folyosón hagy egyedül. A torkodban dobog a szíved az izgalomtól, nem tudod mi vár rád, de érzed, fordulóponthoz érkeztetek. Csak néhány másodperc, és már vissza is jön érted, megrántja a pórázt, beléptek a szobába. Megállít a szoba közepén, és elengedi a pórázodat.

Az ajtóval szemben hatalmas íróasztal, mögötte egy idosebb osz hajú férfi ül. Oldalt, egy fotelban végre megpillantod a kedvesedet. Legszívesebben odarohannál hozzá, és a nyakába borulnál, de érzed ez nem az a pillanat amikor ezt megteheted. Rólad beszélnek, de néha érthetetlen, számodra ismeretlen fogalmak hangzanak el törvényekrol, szabályokról. A hangnem közvetlen, szinte baráti, de nyilvánvaló, hogy az idosebb úr magasabb rangú a kedvesednél, és o ha nem is alázatosan, de tisztelettel beszél vele.

Uramnak, vagy báró úrnak szólítja. Az osz férfi feláll, és hozzád lép. Ráérosen körbejár, megérinti a borödet, végigsimít a válladon, kifeszített melleden, csípodön, majd visszaül a helyére. Az íróasztalán megnyom egy gombot, mire kis ido múlva nyílik az ajtó, az a férfi lép be, aki idehozott. Észre sem vetted mikor ment el. A báró csak a szemével int neki, o tudja mi a feladata. Megfogja a pórázodat, és már érzed is a rántást. Kétségbeesetten a kedvesedet keresed a szemeddel, de már nem látod, mert a póráz pont az ellenkezo irányba húz.

Megpillantasz viszont az íróasztalon egy díszes fekete borkötésu könyvet. A borítóján arany betukkel ez áll: AZ URALOM SZIGETEK ALKOTMÁNYA...

Második

 

Zuhanyozás közben zajt hallok, de nem figyelek rá különösebben. Magamban elkönyvelem, hogy biztos a szomszédok. Különben is túlságosan fáradt vagyok szeretnék mielőbb az ágyba jutni. Mint később kiderül hiba volt a felületességem. Miután szárazra töröltem magam, meztelenül kilépek a fürdőszobából. Elborzadva nézek szét a lakásban, a fiókok kihúzva, szekrényajtók kitárva, a holmijaim a padlón szétszórva. Egy pillanatig mozdulni sem bírok a megdöbbenéstől. Amikor magamhoz térek, az első gondolatom, hogy fel kell kapjak valamit magamra és értesítenem kell a rendőrséget.

De amit megmozdulok, hátulról acélos karok ölelnek át és betapasszák a számat. Bár megpróbálok ellenállni, érzem, hogy az erőm nem elégséges az idegen kemény izmai elleni harcban. Végül is feladom, tűröm, hogy fogva tartóm rongyot tömjön a számba és ragtapasszal betapassza. Most már segítségért sem tudok kiáltani, amikor ezt végiggondolom ismét megpróbálok kitörni a fogságomból. Hiába, semmi esélyem sincs, sőt egy hatalmas pofont kapok az állarcos férfitól. Az arcom égni kezd, bőrömön érzem az ujjai nyomát.

A fájdalom ködén át hallom fenyegetését, hogy sokkal rosszabbul járok, ha nem működöm együtt vele. Megadóan tűröm, hogy megkötözzön. Bokáimat összekötözi, olyan erővel, hogy úgy érzem a kötelek a csontomba vájnak. Kezem a hátam mögé feszíti és könyökömet egymáshoz szíjazza. Úgy érzem, izmaim szétpattannak a kötelek feszítő érzésétől, melleim kidomborodnak, szinte ki akarnak ugrani testemből. A rabló az ágyra lök, egy pillanatra elveszítem tájékozódó képességem, ahogyan összekötözve hasra esem a puha ágyba.

De még nincs vége, összefűzött bokáimat hátrafeszíti és a combomhoz kötözi, olyan erősen, hogy lábaimat meg sem tudom mozdítani. Csuklóim még szabadok, vergődve próbálok szabadulni, de most már lehetetlen. A rabló azonban semmit sem bíz a véletlenre, egy szemernyi esélyt sem akar nekem adni ezért csuklómat a bokáimhoz szíjazza. Ezután ott hagy az ágyon mozdulatlanságra kárhoztatva. Hason fekszem, nem látom mit csinál, de a zajokból hallom, hogy tovább kutat a lakásban. Még egy perc sem telhetett el, de már nem figyelek a zajokra.

Nem tudok másra gondolni, csak a testemet feszítő, húsomba mélyedő kötelekre, és arra, hogy bármit megtennék csak oldozzon ki. Könyörögni szeretnék, de a betapasztott szám ezt nem teszi lehetővé. A fájdalomtól és a félelemtől egy gyorsabban szedem a levegőt, ami fújtató hangot hallatva áramlik az orromon keresztül. Hirtelen rám tör a pánik, mi lesz ha megfulladok. Ekkor érzem, hogy a rabló megfogja a vállam és durván hanyatt fordít. Felsikoltanék a fájdalomtól, ahogy testem magam alá gyűri az összefeszített kezeimet és a hihetetlenül szorosra kötözött bokáimat.

A rabló felmutatja zsákmányát: hitelkártyákat és néhány ékszert. Követelőzve kérdezi, hová rejtettem a pénzt. Soha nem tartok nagyobb összegű pénzt itthon, nagyon igyekszem a bankkártyákat használni, tehát megrázom a fejem. A rabló vagy azért, mert nem hisz nekem, vagy mert úgy érti nem akarok együttműködni, kiabálni kezd és kiszalad a szobából. Egy favonalzóval tér vissza és keményen ütni kezdi az ég felé meredő melleimet. Menekülni próbálok, és bár nem vagyok semmihez sem hozzákötözve, az álarcos férfi tökéletes munkát végzett, összekötözött tagjaimat mozdítani sem bírom.

A legtöbb ütés az időközben megkeményedett mellbimbómat éri, hihetetlen fájdalmat okozva. Sírás rázza testemet, szipogva próbálom kapkodni a levegőt. Az ütlegelés abbamaradt. Lepillantok a melleimre, mindkettő vörös az ütésektől, sőt néhány kéklő csíkot is felfedezek. Fogvatartóm nem kérdez semmit, ragtapaszt vesz elő és beragasztja az orrom. Ez felkészületlenül ért a tüdőmben nem sok levegő maradt. Vergődve próbálok menekülni de nem tudok. Amikor letépi az orromról a ragtapaszt, görcsösen próbálok lélegezni, már éppen magyarázkodni próbálnék, amikor kezeivel befogja az orrom.

Nemcsak a tüdőmet feszítő fájdalom kínoz, hanem a félek is. Amikor már nem bírom tovább, ismét levegőhöz juthatok. A rabló dezodoros flakon helyez szeméremajkaim közé és durván megtolja azt felfelé, be a testembe. A fájdalom hullámokban önti el testemet, de sikolyaimból csak enyhe nesz szivárog ki a külvilágba. Mivel ismét nemleges választ adok, két csipesz kerül a mellbimbóimra. A fájdalom nagyon erős, szinte az egész testem tűzben ég, de ez még mindig nem elég. Ismét beragassza az orromat és verni kezdi combjaim belső felét.

Elviselhetetlen a fájdalom, tehetetlenül vergődöm a kötelek szorításában, már a szemem is kiguvad a levegő hiányától, amikor vége, az ütések abbamaradnak, a számról lekerül a ragtapasz. Fuldokolva köpöm ki a számba tömött rongyot, amikor ez sikerült zihálva kapdosom a levegőt. Két csattanást hallok, a mellbimbómról lekerült a csipesz, pokoli fájdalmat okozva. Sírva könyörgök a rablónak, nem tartok itthon pénzt, könyörgöm ne gyötörjön tovább. Esdeklésem süket fülekre talál, a betörő nem hisz nekem.

Taszít egyet a pinámba tömött flakonon, és amikor sikolyra nyitom a szám ismét belekerül a rongy, ajkamra tapad a ragtapasz. Ismét érzem az ütések fájdalmát. A vonalzó éle ekkor már kizárólag a mellbimbómon csattan. Kínlódva vonaglom a verés alatt és így a kötelek a húsomba mélyedve már az izmaimat kínozzák. Amikor már úgy érzem nem bírom tovább, kínzattatásom abbamarad. A rabló is belátja, nem tartok itthon pénzt, hiszen ennyi szenvedés után már bizonyára elárultam volna a rejtekhelyet. Fogvatartóm megszabadít a dezodoros flakontól és a pénz helyett más örömök elé nézve, felém hajolt.

Már érzem is, hogy egy kemény, meleg tárgy hatol belém, a betörő kikötözve magáévá tesz....